Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Őrizetbe vettek egy budapesti önkormányzati képviselőt

Őrizetbe vettek egy budapesti önkormányzati képviselőt

A Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is dolgozó ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, és az előzetes letartóztatását indítványozza.

A megalapozott gyanú szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd járt el egy öröklési szerződés ügyében, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó halála után a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017 júliusában a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan felét hatmillió forintért - a valós értéknél alacsonyabb árért - adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.

A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan felének eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére - a sértett közbeavatkozása miatt - a Földhivatalnál végül nem került sor.

A budapesti nyomozó ügyészek pénteken a hajnali órákban akciót hajtottak végre a terhelt budapesti tartózkodási helyén. A házkutatás során a fenti bűncselekményt is alátámasztó bizonyítékok mellett az ügyészek - az előzetes vélemény alapján - kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

Mindezek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette, közokirat-hamisítás bűntett kísérlete, valamint kábítószer kereskedelem bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását.

A 24.hu értesülései szerint Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vették őrizetbe.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×