Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

12 évet kaphat a diákjait zaklató budapesti tanár

A 41 éves pedagógus a vád szerint a hivatásából eredő hatalmi viszonyt felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, amivel a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A vádirat szerint a férfi pedagógusként, a hivatásából adódó kötelezettségeit megszegve, a tanár-diák kapcsolaton túlmutató bizalmi viszonyt alakított ki a több tanítványával is, majd szexuális célzattal és jelleggel közeledett feléjük.

Két olyan eset volt, amikor a vádlott erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, de a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve, vagy érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a sértettekkel; ezek a cselekmények a törvény rendelkezése szerint szexuális kényszerítésnek minősülnek.

A többi diák esetében a vádlott a szexuális jellegű közeledésével, illetve szexuális cselekményeivel a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség vádiratában összesen négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfival szemben több rendbeli szexuális kényszerítés bűntette, valamint kiskorú veszélyezetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - 12 évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség indítványt tett a vádlott pedagógusi foglalkozástól való eltiltására is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×