Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Brutálisan elbánt a nyugdíjassal a tolvaj

Bűnügyi őrizetbe került az a 19 éves férfi, aki egy 73 éves miskolci nőt kirabolt.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 19 éves N. Lászlóval szemben - írta a boon.hu.

A gyanúsított csütörtök este egy miskolci lépcsőház előtt a hajánál fogva a földre rántott egy ott lakó nőt, majd elvette tőle táskáját és elszaladt. Az idős asszony a támadás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az elrabolt ridikülben személyes iratok, készpénz, bankkártya és mobiltelefon volt. 

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, majd azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt.

N. László gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett a nyomozóknak, az elrabolt értékek pedig, – a készpénz kivételével- hiánytalanul megkerültek.

A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben a Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztéssel él előzetes letartóztatásának indítványozására – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×