Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Érdekes történettel álltak el a szökött rab bújtatói

Érdekes történettel álltak el a szökött rab bújtatói

Egy család látta vendégól a Győrből megszökött rabot, aki éppen 12 éves börtönbüntetését tölti, és azt állítják, nem tudtak róla, hogy a férfit keresi a rendőrség.

A rendőrség tájékoztatása szerint lakossági bejelentés alapján találták meg a Győrszentivánon bujkáló Z. Krisztiánt. Ő az a rab, akit nyolc nap bujkálás után fogtak el. A bejelentés - a Kisalföld értesülései szerint - nagyon is célzott volt, azaz az illetőt „feldobták".

Az akció során sem kellett különösebb erőszakot alkalmazni vele szemben, Z. ugyanis, amikor szembesült azzal, hogy lebukott, követte a rendőri utasításokat. Nem szállították még vissza Sopronkőhidára, jelenleg is a győri börtönben várja, hogy kihallgassák.

A bújtatásban érintett család állítólag nem tudta a valós okot, amiért Z. néhány napra bebocsátást kért náluk. Ismerték természetesen Z. Krisztiánt, de nem tudták, hogy a rendőrség őt üldözi, ő a szökött fegyenc. Győrben napokig a fogolyszökés szolgáltatta a témát, szinte mindenhol erről beszéltek, ráadásul a Z. családnévvel is sűrűn lehet találkozni Győrszentivánon, nehezen képzelhető el, hogy

senkinek nem volt gyanús az sem, hogy a „vendég" egy pillanatra sem teszi ki a lábát a házból. 

A rendőrségtől megkérdezte a lap, hogy indul-e nyomozás azok ellen, akiknek a házában megtalálták a szökésért körözött Z. Krisztiánt, de a nyomozás érdekeire tekintettel nem adtak információt.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×