Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Viperával és boxerrel támadtak az iskola előtt

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a négy férfival szemben, akik kiskorú lányt és fiút bántalmaztak az egyik szegedi iskola előtt.

A vádirat szerint tavaly november 13-án este 8 órakor az egyik szegedi iskola előtti utcafronton a fiatalkorú vádlott és édesapja, keresztapja, valamint ismerősük rátámadt az ott közlekedő kiskorú fiúra és lányra. A támadás során a fiatalkorú vádlott jobb öklén boxer volt, míg édesapja kezében vipera. A vádlottak a fiút a földre vitték, pulóverét fejére húzták, mind a négyen ököllel testszerte ütlegelték, illetőleg a boxerrel és a viperával is bántalmazták. A fiú verése során a védelmére kelő lányt is megütötték, illetőleg megrugdosták.

A bántalmazás végén megfenyegették őket, hogy legközelebb a viperával még több ütést kapnak, majd a fiatalkorú vádlott a földön fekvő fiúba belerúgott.

A sértettek közül a fiúnak testszerte 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek a mellkasán, a fején, a hátán, a lábszárán, amelyek gyógytartama 8 napon belüli, azonban mind a boxer, mind pedig a vipera ennél súlyosabb sérülések okozására is alkalmas. A lány 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a fején, illetőleg a lábszárán.

Az ügyészség a vádlottakat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, valamint a fiatalkorú nevelésére köteles vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni - közölte az ügyészség.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×