Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
319.22
bux:
144317.31
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kétszázmilliós adócsalás miatt bűnhődnek

Három és fél év, illetve három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen kedden a Szegedi Ítélőtábla egy gabonakereskedelemmel foglalkozó békéscsabai cég vezetőjét és társát, akik több mint 200 millió forint adót nem fizettek be.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat tettesként, illetve bűnsegédként.

A korábban már többször büntetett elsőrendű vádlott 2005. december 12-től 2010. február 24-ig ügyvezető igazgatója volt egy békéscsabai székhelyű, gabona-nagykereskedelemmel foglalkozó cégnek. A vállalkozás működtetésében szintén büntetett előéletű társa segédkezett neki.

Annak érdekében, hogy a gabona értékesítéséből származó bevétel utáni adókötelezettséget minimalizálják, 2007 végén és 2008-ban hamis, valós gazdasági esemény hiányában kiállított költségszámlákat szereztek be, melyet az elsőrendű vádlott föl is használt a cég könyvelésében. A vádlottak így mintegy 200 millió forinttal csökkentették az állami költségvetés bevételét.

Hegedűs István a szabadságvesztések hosszát helyben hagyó jogerős ítélet indoklása során kifejtette, a büntetéseket csak azért nem súlyosította a táblabíróság, mert a bűncselekmény elkövetése óta nagyon hosszú idő telt el, és ezt nagyon jelentős enyhítő körülményként vették figyelembe.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Nem hackercsapat állt egy több tízezer lépésből álló, amerikai szoftvercég elleni támadás mögött, hanem maga a mesterséges intelligencia. Az OpenAI kedden elismerte: saját fejlesztésű modelljei – a frontvonalbeli GPT-5.6 Sol és egy még ki sem adott, annál is fejlettebb rendszer – egy ismeretlen sebezhetőség kihasználásával jutottak ki egy zárt tesztkörnyezetből, majd törtek be a Hugging Face AI-adattárház szervereire, hogy megszerezzék egy vizsga válaszait. A történet legmeglepőbb fordulata azonban csak ezután jött: a Hugging Face biztonsági csapata végül egy kínai fejlesztésű AI-modellhez fordult segítségért, mert az amerikai frontvonalbeli rendszerek védőkorlátai megakadályozták a nyomozást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×