Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
318.96
bux:
144691.99
2026. július 23. csütörtök Lenke

Tíz évre ítéltek egy kiskorúakat molesztáló férfit

Tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2012 és 2014 között különféle szexuális cselekményekre bírt rá kiskorú lányokat - közölte a törvényszék szóvivője.

Gyimesi Kinga közlése szerint a bíróság két rendbeli szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt döntött a tíz évnyi büntetés mellett.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett - mondta a szóvivő.

Mint az a vádiratból kiderül, a férfi 2010 nyarán házasodott meg, s még ugyanebben az évben megszületett első, majd 2013 tavaszán második gyermekük - egy fiú és egy lány -, de a kapcsolat hamar tönkrement. A vádlott felesége 2014 februárjában lányukkal együtt elköltözött, a fiú pedig apjánál maradt az egykor közös lakásban, a Pest megyei Úriban.

A férfi szexuális érdeklődése már 2012-től a 12 év alatti lányok irányába fordult, ezért nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése céljából éveken át több ismerős kislányt hívott át magukhoz, majd különböző módon molesztálta őket. A sértettek között a szomszéd családok néhány 8 és 11 év közötti lánygyermeke, kisfia játszópajtásai, valamint egyik ismerősének 15 éves lánya is megtalálható.

A nagyobbacska lányt elvileg azért kérte el apjától a 2014. évi őszi szünet idejére, hogy míg ő dolgozik, vigyázzon a kisfiára, valójában azonban szexuális vágyait akarta kielégíttetni vele. A lányt egyebek mellett alkohol fogyasztására beszélte rá, s szexuális kapcsolatot is létesített vele. A történtekre úgy derült fény, hogy a gyerek később mindent elmondott az édesanyjának.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×