Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.52
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Fiktív számlákkal csalt a hódmezővásárhelyi cég

Több mint százmillió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség egy hódmezővásárhelyi cég korábbi vezetőjével szemben - tájékoztatott a főügyészség szóvivője szerdán.

Szanka Ferenc közölte, a férfit az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádirat szerint a férfi egy helybeli gazdasági társaság ügyvezetője volt, majd abból látszólag kilépett, és az irányítást névleg átadta egy ismerősének, akinek fizetett ezért. A vádlott ezután 2011-ben és 2012-ben olyan kötöttárut és fonalat értékesített egy budapesti cégnek, amely soha nem állt a vállalkozása tulajdonában, az ismeretlen ügyletekből - a közterhek megfizetése nélkül - került a birtokába.

Az árukról kiállított fiktív számlák alapján a vevő a termékeket terhelő forgalmi adót - mintegy 102 millió forintot - bevallotta, és levonta adófizetési kötelezettségéből.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×