Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
317.55
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Csaltak a szegedi alapítványi iskolánál

Több száz millió forintos csalás miatt vádat emeltek egy szegedi alapítványi iskola vezetőivel szemben - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Szanka Ferenc közölte, a két nőt az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádirat szerint az alapítvány az ország szinte valamennyi megyéjében, mintegy 32 tagintézményben szervezett érettségire felkészítő gimnáziumi képzést. Ennek anyagi hátterét az alapítványi hozzájárulás mellett a képzéseken részt vevő tanulók számán alapuló költségvetési támogatás jelentette. A normatív támogatást az alapítvány a Magyar Államkincstárhoz beadott igénylés alapján kapta meg. A vádlottak - a civil szervezet vezetőiként - azonban ezeken 2011 szeptembere és 2014 novembere között olyan tanulókat is feltüntettek, akik nem jelentkeztek a képzésekre vagy félbehagyták tanulmányaikat. A mintegy kétezer hallgató után jogosulatlanul felvett normatív támogatással összesen 329 millió forint kárt okoztak.

Az egyik vádlott - aki ellen az alapítvány működésével összefüggésben már folyik bírósági eljárás - előzetes letartóztatásban van - tudatta a csoportvezető ügyész.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×