Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Volt börtönőrt gyanúsítanak a rasszista indíttatású szegedi bűncselekménnyel

A Szegedi Fegyház és Börtön egy korábbi munkatársát gyanúsítják azzal, hogy szombaton a városban bántalmazott egy bevándorlónak nézett férfit, a barátnőjét és a fiatal nő testvérét - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Szegeden.

Szanka Ferenc elmondta, a férfit csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A bűncselekmény idején a gyanúsított még a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa volt, de időközben szolgálati jogviszonya - feltehetően az esettel összefüggésben - megszűnt, bár erről az ügyészség eddig hivatalos tájékoztatást nem kapott - tudatta a szóvivő.

Az eset szombat éjszaka egy, az újszegedi partfürdőn tartott buli után történt. Egy fiatal nő a testvérével és a barátjával, egy több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú férfivel hazafelé indult, amikor egy legalább háromtagú társaság megszólította őket. Beléjük kötöttek, a kubai születésű férfit a bőrszíne miatt inzultálni kezdték, és felszólították, hogy hagyja el az országot. A sértett erre azt mondta, hogy jobban beszél magyarul, mint ők - közölte az ügyész.

Szanka Ferenc tájékoztatása szerint a nő a barátja védelmére kelt, erre a gyanúsított többször megütötte. A bántalmazás következtében a fiatal nő elvesztette az eszméletét, és az arccsontja több helyen eltörött. Bántalmazták a lány testvérét is, aki próbálta megvédeni őt és a barátját is. A két férfi is megsérült.

Az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség nyomoz. A börtönőr, akit gyanúsítottként hallgattak ki, tagadja a bűncselekmény elkövetését - mondta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×