Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Állapotos prostituált nő megölésével vádolt férfi pere Kecskeméten

Fenntartotta korábbi beismerő vallomását az állapotos prostituált nő megölésével vádolt 38 éves férfi, akinek büntetőpere csütörtökön kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken.

A Romániából 2001-ben Magyarországra települt, Városföldön élő, büntetlen előéletű O. Frigyes az ügy első tárgyalási napján fenntartva korábbi beismerő vallomását úgy fogalmazott: fogalma sincs, miért ölt, ám tisztában van vele, hogy szörnyűséget tett. Cselekedetét már a helyszínen megbánta.

A vádlott nyomozati vallomásait és a vádiratot ismertetve Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró elmondta: a férfi 2012. november 2-án Kecskeméten felvett kocsijába egy prostituáltat, akivel megállapodtak, hogy 2500 forintért szexuális kapcsolatot létesítenek egymással. A sértett később meggondolta magát és már 5000 forintot kért az aktusért, ami ellen O. Frigyes tiltakozott, mert nem volt nála annyi pénz. Miután a sértett az autóban telefonálni kezdett, a vádlott - attól tartva, hogy a fiatal nő a futtatóját hívja - elővette 15 centiméteres pengéjű bicskáját és mellbe szúrta áldozatát.

Az orvosi szakvélemények és tanúvallomások alapján 5 hónapos terhes prostituált ezt követően kiugrott a gépkocsiból és elmenekült, ám később összeesett, majd életét vesztette. Halálát a boncolási jegyzőkönyv szerint a szívburkon áthaladó és a mellkasi főverőérbe hatoló szúrás következtében elvérzés és szívbénulás okozta.

Ugyancsak az orvosi szakvéleményekből idézve a bíró rámutatott: a saját bevallása szerint az elkövetés idején depressziós, emiatt gyógyszert is szedő és a gyilkosság elkövetésekor ittas vádlott nem elmebeteg. Tudatzavar megállapítható volt nála, ám ez nem akadályozta tette következményeinek felismerésében. Alkoholos befolyásoltsága, valamint annak mértéke kétséget kizárólag nem volt megállapítható.

A tárgyaláson meghallgatott tanúk közül a vádlott édesanyja és felesége a hozzátartozói mentesség jogával élve megtagadta a vallomástételt, míg az elhunyt T. Tímea egy akkoriban ugyancsak prostituáltként dolgozó ismerőse azt állította: felismeri a férfit, akit látott autójával a gyilkosság előtt.

Utóbbi állítást O. Frigyes vitatta, mondván, hogy ködös, esős idő volt. A vádlott ezen kívül arról is beszélt: előzetes letartóztatása közben döntötte el, hogy bevallja tettét. Később emiatt vonta vissza azt a nyomozati vallomását, melyben azt állította: nem ő ölt, hanem egy harmadik személy, aki vele és a nővel együtt az autóban ült.

A bíró korábbi tanúvallomásokat idézve közölte: a vádlott sógora segítőkész, dolgos, jó emberként jellemezte O. Frigyest. Hadnagy Ibolya arról is beszélt: a prostituált holttestére egy vasúti dolgozó talált rá a gyilkosság közelében. A váltókezelő tanúként korábban jelezte: a lányok rendszeresen jártak arra a környékre "kuncsaftjaikkal".

Ügyészi kérdésre válaszolva a vádlott kijelentette: áldozatán nem látszott, hogy terhes, arra pedig nem tudott érdemi magyarázatot adni, hogy miért nem csak megfenyegette, amikor attól félt, hogy a lány a kocsijában az ajánlott tarifát kevesellve a futtatójának telefonál.

A per február 6-án perbeszéddel, iratismertetéssel és határozathozatallal folytatódik, illetve ér véget.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×