Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.93
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Elfogta a rendőrség a II. kerületi gyilkosság feltételezett tettesét

Elfogott a rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte azt a 24 éves nőt, akinek holttestére Budapesten, egy Keleti Károly utcai lakásban találtak rá szerdán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.

Közlésük szerint a nyomozók a lakásban folytatott helyszíni szemle után nyomozást rendeltek el, mert idegenkezűséget állapítottak meg, majd csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a nő alkalmi partnerét, a 26 éves budapesti B. Józsefet.

A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×