eur:
399.24
usd:
360.48
bux:
73696.46
2024. október 2. szerda Petra

Rálőttek egy olaszliszkai roma család házára

Három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára, de senki sem sérült meg; ismeretlenek arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll - közöltea település kisebbségi önkormányzatának vezetője.

Fercsák László közlése szerint a házban lakó nő a lövéseket meghallva "legurította" alvó gyermekeit az ágyról, majd az ágy alá rejtette őket. Mint elmondta, három nagy durranást hallottak, de az ablak nem tört be, személyi sérülés nem történt.

A kisebbségi vezető azt mondta: a ház utca felőli oldalán három "golyó ütötte lyukat" fedeztek fel, és hétfő reggel értesítették a rendőrséget.

Fercsák László megjegyezte, hogy a megtámadott ház lakóinak nincs közük a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz.

Négy évvel ezelőtt halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg. A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Izrael nem számított az iráni csapásra, Teherán viszont nem akart nagyobb támadást indítani – értékelte az újabb közel-keleti konfliktust Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Irán a Nyugat által eddig nem ismert rakétákkal támadott, amelyek nagyon gyorsan elérték Izrael területét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 1. 21:30
×
×
×
×