Infostart.hu
eur:
386.79
usd:
332.07
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Brutális családirtás Tényőn: építész volt a családfő

Bűncselekmény áldozata lett két gyermek és két felnőtt Tényőn. Egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg. Varga Gábor, Tényő polgármestere a Hír TV kérdésére azt mondta, hogy a gyilkosságok hátterében leszámolás állhat. Úgy vélte, a bűncselekmény nem etnikai jellegű volt.

Brutális gyilkosság történt Tényőn. Két felnőttet és két gyermeket találtak holtan hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei Tényő egyik házában.

Egy házaspárt és két gyermeküket gyilkolták meg; egy őket látogatni induló rokonuk talált a négy halottra este hét óra körül - mondta Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Tájékoztatása szerint egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg.

Az MTI tudósítója rendőrségi forrásból úgy tudja, várhatóan egész éjszaka tart majd a helyszíni és a halottszemle, ennek idejére a falu központjában, kezdeténél zárták le azt az utcát, amelyben onnan másfél kilométerre történt a bűncselekmény.

A család egyik ismerője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.

A középkorú férfira és nőre valamint két gyermekükre a férj testvére talált rá hétfő este hét óra után otthonukban, ő értesítette a rendőrséget. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a család feltehetően gyilkosság áldozata lett, de többet egyelőre nem közölt. A helyszínelés még tart.

Varga Gábor, Tényő polgármestere a Hír TV kérdésére azt mondta, hogy a gyilkosságok hátterében leszámolás állhat. Úgy vélte, a bűncselekmény nem etnikai jellegű.

Az Index tudósítója beszélt egy szomszéddal, aki azt közölte, hogy este fél 7 körül érkezett a család házához két mentő és rengeteg rendőrautó. Ugyan nem látta egész nap a családot, ami nem kirívó, de gyanús dolgot sem észlelt.

A család ikerházban lakott, aminek másik fele az apa testvérének tulajdona.

Nem álltak szoros kapcsolatban, csak köszöntek egymásnak, mióta a család két éve Tényőre költözött. A szomszéd elmondása szerint az áldozattá vált család normális életet élt, átlagos a házuk, átlagos autóval jártak, a kertben két nagy kutyát tartottak.

A Kisalföld.hu helyszíni tudósítója úgy tudja, hogy az áldozatok közül a családfő építész volt.

Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád, Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitánya.

Az autója lehúzott ablakán át válaszoló rendőri vezető az újságírók egyetlen érdemi kérdésére sem felelt. Este 10 óra körül a rendőrség felszámolta a falu központjában lévő ellenőrzőpontot, ahonnan korábban senkit nem engedtek tovább az Árpád utcába, ahol a gyilkosság történt.

Az újságírók éjszaka a gyilkosság helyszínétől néhány száz méterre, egy újabb lezárásnál vártak az utcán, hóesésben, hogy kitudódnak-e további részletek. A rendőrök az újabb ellenőrzőpontnál egy terepjáróval torlaszolták el az utat.

A hírportálon fotók is láthatók a helyszínről.

1994-ben és 2000-ben történt hasonló Magyarországon

1994-ben Magda Marinkó követett el hasonlóan brutális gyilkosságot - olvasható az Index összeállításában. A 42 éves Z. Nagy Bálint szegedi cukrászt, a feleségét, valamint 10 és 16 éves gyereküket ölte meg.

2000-ben egy 28 éves hódmezővásárhelyi férfi követett el négyes gyilkosságot. Azt mondta, azért tette, mert úgy érezte, ölnie kell.

Először Hódmezővásárhelyen 27 éves alkalmi barátnőjét, egyébként munkatársát megfojtotta, majd elvágta a torkát, utána, de még aznap élettársához ment Békéssámsonba. Itt először az idős nagyszülőkkel végzett, a nagypapa 84, a nagymama 80 éves volt, végül megölte a 25 éves unokát is. A férfit a rendőrség másnap elfogta.

2002 májusában az Erste bank móri fiókjában nyolc embert végeztek ki brutálisan: egy biztonsági őr, a bank öt alkalmazottja és két ügyfél halt meg.

2008-ban Bécs mellett gyilkolt egy férfi, egy idős testvérpárt és házastársaikat lőtte agyon, akik egyébként a rokonai voltak, majd öngyilkos lett. Búcsúlevelében jelezte, hogy véres eseményre készül. Az indíték az lehetett, hogy a bérleti díjon kialakult vita miatt kiköltöztették húga döblingi lakásából, ezért akart bosszút állni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

A 2024-es elnökválasztási kampányban gyakran hangoztatott érv volt republikánus oldalról, hogy Donald Trump egyetlen háborút sem indított első ciklusa alatt, és az amerikaiak erre számíthatnak tőle ezután is. Mi több, a volt ingatlanmágnás úgy állította magát szembe a demokratákkal, hogy azt állította: „Ha Kamala nyer, csak halál és pusztítás vár ránk, mert ő a végtelen háborúk jelöltje. Én vagyok a béke jelöltje.” Mérlegre téve a Trump-adminisztráció első évét, különös figyelemmel Nicolás Maduro venezuelai diktátor bő egy héttel ezelőtti elrablására, viszont jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki. Bár egyesek kezdettől fogva kétségbe vonták Trump elszigetelődéspárti, „békegalamb” renoméját, arra a kérdésre, hogy a „béke jelöltjeként” kampányoló Trump miért nem cselekszik a „béke elnökeként” a kritikusai szerint, egy lassan három évtizede azonosított külpolitikai iskola nyújthat válaszokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×