Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rablógyilkosság egy Üllői úti lottózóban - képek

Bűncselekmény áldozata lett az a férfi alkalmazott, akit egy fővárosi, XVIII. kerületi üzletben holtan találtak péntek délután - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese, aki egyelőre nem erősítette meg, hogy rablógyilkosság történt volna az Üllői úti, lottózóként is üzemelő boltban.

Kormos Endre azt mondta: a bűncselekményt az üzlet tulajdonosa fedezte fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket. A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az 58 éves férfi halálának okát az igazságügyi boncolás állapítja meg. Nem erősítette meg, hogy az alkalmazott testén késszúrások találhatók.

Közölte: tart a helyszíni szemle és a tanúkutatás. Vizsgálják azt is, hogy az üzletből tűnt-e el érték.

A rendőrség emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, a bűncselekményt az üzlet tulajdonosa fedezte fel, amikor délután négy óra körül ment az aznapi bevételért, de az ajtót zárva találta. A tulajdonos kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, és az üzletben, a földön fekve, holtan találta férfi alkalmazottját, akinek halálát feltehetően a több késszúrástól származó sérülés és bántalmazás okozta.

Az MTI helyszínről származó információi szerint a gyilkosság helyszíne egy olyan kis üzlet, ahol élelmiszert is lehet vásárolni. A bolt feletti táblán az olvasható: Csemege-Totó-Lottó.

Az MTI úgy tudja, a pénteken kirabolt lottózótól néhány száz méterre tavaly tavasszal egy másik, hasonló üzletet raboltak ki, és az elkövetőt a rendőrök még nem találták meg.

A mostani bűncselekmény helyszínétől nem messze, két évvel ezelőtt, karácsony előtt egy héttel rontottak be egy trafikba. Az ott dolgozó 46 éves nőt összeverték. Az áldozat a támadás során életveszélyes fejsérülést szenvedett, és sérüléseibe nem sokkal később a kórházban belehalt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×