Infostart.hu
eur:
387.78
usd:
329.31
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Andy Vajna, az InterCom Zrt. elnöke, a filmipar fejlesztésért felelős kormánybiztos a Pappa Pia címmel készülő zenés romantikus film forgatásán a fővárosi Gubacsi hídnál 2016. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Eddig nem látott felvételeket osztott meg Andy Vajnáról a felesége

Vajna Tímea közösségi oldalán folytatja a megemlékezést a vasárnap elhunyt férjéről, Andy Vajnáról.

A gyászoló özvegy Andy Vajna fiatalkorából nézett videókat, akkor, amikor a Beverly Hill High Schoolba járt, és ezeket meg is osztotta Instagram oldalán a Storiesban.

Aranyos és elegáns volt

- írta Vajna Tímea.

A feleség a havazásról is készített videókat közös otthonukban nosztalgiázva.

"Szeretted a hóesést. Annyira hiányzol. Nehéz nélküled itt lenni ebben a házban" - írta az egyik poszthoz.

Egy másik videó mellé pedig azt írta, hogy az állatoknak is hiányzik Andy Vajna.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hol temetik majd el a kormánybiztost és producert. Szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyen Budapesten búcsúztató, de az is lehetséges, hogy a súlyos betegség miatt fiatalon elhunyt fia, Justin és szülei mellett nyugodhat Los Angelesben.

Andy Vajna beszámolók szerint infarktus áldozata lehetett: vasárnap reggel ágya mellett fekve találtak rá. Halálhíre az Egyesült Államokban is kiemelt fontosságú volt, színészek és barátok emlékeztek meg róla.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×