Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A felvétel 2017. február 7-én készült a Magyar Nemzeti Filmalap székházában tartott háttérbeszélgetésen.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Zárt körű lesz Andy Vajna temetése

A Nemzeti Örökség Intézete közleményt adott ki: a múlt vasárnap elhunyt filmügyi kormánybiztos végső búcsúztatása nem sajtónyilvános.

Már az ideje és a helyszíne is megvan a közelmúltban elhunyt Andy Vajna producer és filmügyi kormánybiztos végső búcsúztatásának. Az Index.hu most arra volt kíváncsi, csütörtökön a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe beengedik-e az eseményt és az érdeklődő nyilvánosságot összekötő sajtót. A lap hétfői cikkében arról tudósít: erre nem lesz lehetőség. A temetést szervező Nemzeti Örökség Intézete közölte, az esemény zárt körű lesz, és – a család kérésére – nem adnak ki bővebb információt a búcsúztatásról.

Azt sem lehet tehát tudni, hogy az elhunyt filmproducer végső nyughelye mellett valóban beszédet mond-e Arnold Schwarzenegger filmsztár, és felszólal-e Orbán Viktor miniszterelnök.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos életének 75. évében, hosszú betegség után, budapesti otthonában hunyt el két hete. Végső búcsújára a Fiumei úti temető 41-es művészparcellájában kerül sor, sírhelye Kerényi Imréé, Makk Károlyé és Jancsó Miklósé mellett lesz, a sírhelyet özvegye választotta ki. Korábban szó volt róla, hogy Los Angelesben kap végső nyughelyet fia mellett, ám ezt az elmúlt héten Gulyás Gergely a kormányinfón cáfolta.

Andy Vajnától sokan búcsúztak nyilvánosan: filmcsillagok, Hollywood filmélete, a szakma hazai krémje, a magyar kormány, illetve a kormányfő, és a közösségi médiában több bejegyzéssel búcsúzott tőle ismert felesége is.

A filmügyi kormánybiztos az utóbbi egy-két év zajos magyar filmsikereit megelőzően, még 2013-ban adott interjút az InfoRádiónak, az Aréna című műsor vendége volt.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját adta szombat este, amiben több részletet is elárult a jövővel kapcsolatban. A Tisza-kormány vezetője szerint még az idén pénzösszeghez juthatnak a rászoruló családok és a nyugdíjasok is, várhatóan az év második felében érkeznek a kifizetések. Ezzel kapcsolatban a pontos kritériumok kidolgozása folyamatban van. Közben újabb információk kerültek elő az ismételten a figyelem középpontjába kerülő kegyelmi ügyről, az egyik kulcsfigurának tartott Balog Zoltán püspök szólalt meg. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×