Infostart.hu
eur:
391.82
usd:
342.83
bux:
0
2026. március 16. hétfő Henrietta
Andy Vajna, az InterCom Zrt. elnöke, a filmipar fejlesztésért felelős kormánybiztos a Pappa Pia címmel készülő zenés romantikus film forgatásán a fővárosi Gubacsi hídnál 2016. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megdöbbentő részletek derültek ki Andy Vajnáról

Andy Vajna életének utolsó heteiről árult el új információkat egy ismerőse.

A vasárnap elhunyt Andy Vajna életének utolsó heteiről árult el részleteket egy ismerőse.

„Amikor találkoztunk, nem tűnt olyannak, mint aki komoly betegséggel küzd”- mondta a barát a Story magazinnak.

Halála kapcsán szívinfarktusról beszéltek, és ezt erősítette meg az ismerős is, aki szerint Vajna arra panaszkodott neki, hogy az utóbbi időben rakoncátlankodni kezdett a szíve.

„Pár hete olyan rosszul érezte magát, hogy bement egy kórházba, a folyosón összeesett,

bent is tartották. Sokat beszélgettünk a terveiről, úgyhogy kijelenthetem, egyáltalán nem készült a halálra” - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy orvosai korábban már figyelmeztették a kormánybiztost egészsége miatt.

„Amikor két évvel ezelőtt orvosnál járt, egyéb problémái miatt a doktor azt mondta neki, ha továbbra sem figyel a betegségeire, nem szokik le a szivarról, nem kezd egészségesebben étkezni, aligha lehet neki sok hátra” – mesélte a lapnak. A cukorbetegsége miatt pár éve a lábát is meg kellett műteni, nehezen gyógyuló sebei sok problémát okoztak neki. Az ismerős úgy tudja, Münchenbe járt kezelésekre, többek között vércserére.

„Fizikai állapota miatt már nem utazhatott Amerikába, a hosszú repülőút nagyon megviselte volna a szervezetét, Magyarországon pedig nem volt meg a szükséges orvosi háttér,

amivel életben tarthatták” - emelte ki.

Csütörtökön a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a producert a Fiumei úti sírkertben helyezik végső nyugalomra.

Andy Vajna beszámolók szerint infarktus áldozata lehetett: vasárnap reggel ágya mellett fekve találtak rá. Halálhíre az Egyesült Államokban is kiemelt fontosságú volt, színészek és barátok emlékeztek meg róla.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.

Címlapról ajánljuk
Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Niña-jelenség a Csendes-óceán térségében, helyét pedig egy gyorsan fejlődő El Niño veszi át, ami alapjaiban rajzolhatja át a Föld időjárási folyamatait; az amerikai kontinensre hurrikánokat, Európa nyugati részébe hűvösebb és szárazabb időt hozhat, az viszont nem egyértelmű, hogy Közép-Európára milyen hatása lehet. Az InfoRádió Ürge-Vorsatz Diánát, a Közép-Európai Egyetem professzorát, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnökét kérte a részletek ismertetésére.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Intenzív támadás alá került Szaúd-Arábia, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Intenzív támadás alá került Szaúd-Arábia, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×