Infostart.hu
eur:
354.37
usd:
311.18
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Diákjaitól csalt ki pénzt egy tanárnő

Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki az iskola tanulóinak meghirdetett franciaországi kirándulás összesen több mint 9 millió forint összegű részvételi díját beszedte, de valójában sem a szállást, sem az utazást nem szervezte meg - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.

A vádirat szerint a 48 éves tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg az iskola tanulói részére.

Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sok éves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkezőknek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást indulás előtt egy nappal e-mailben mondta le azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott sértetteknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaság felé két részletben átutalta volna az utazás díját.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól. A vádlott 136 sértettől összesen 9 millió 171 ezer forintot vett át, melyet két sértett kivételével nem térített meg.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalással vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd - olvasható az ügyészségi közleményben.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×