eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Boltmúzeum nyílt Gyulán

Megnyílt a Boltmúzeum a "Süvegcukorhoz" nevet viselő kiállítótér Gyulán. A kereskedelemtörténeti tárlat az idén 50 esztendős Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum harmadik, kihelyezett boltmúzeuma.

Görgényi Ernő polgármester a bolt

múzeum csütörtöki megnyitóján elmondta: Gyula középkori fejlődéséhez nagyban hozzájárult, hogy Károly Róbert vásártartási jogot adott a városnak. A török kiűzése után a csaknem teljesen elnéptelenedett vidék problémáit Harruckern János György - a múzeumnak helyet adó szakképző iskola és kollégium névadója - úgy oldotta meg, hogy ismét vásártartási jogot adott az uradalomnak, amely révén egy 200 éves virágzó időszak vette kezdetét. Gyulán a 19. század első felében fellendült a kiskereskedelem, az 1860-as években a város nagy vásári központtá vált.

Görgényi Ernő szerint azonban ma már a város nem a kereskedelemben, hanem a turisztikában vezető a dél-alföldi régióban, és az újmúzeum hozzájárulhat a turizmus további fellendüléséhez.

A polgármester elmondta, hogy a városban jelenleg három ipartörténeti kiállítás látható, egy húsipari, egy cukrászipari és mostantól a kereskedelemtörténeti.

Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy a kiállítás története 1983-ig nyúlik vissza, és Ábrahám György, az akkori élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat igazgatója kezdeményezte létrehozását. Az azóta megszűnt vállalat dolgozói egy év alatt mintegy ötszáz tárgyat és dokumentumot gyűjtöttek össze. Mint megjegyezte, a múlt megőrzésén fáradozó áldozatos gyulai polgárok jelenleg is folyamatosan ajánlanak fel újabb és újabb tárgyakat.

Felidézte, hogy a múzeum 1984. november 25-én nyitotta meg kapuit, majd a 2000-es években bezárt. A tárgyakat időszakosan Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi szakiskolába szállították.

Görgényi Ernő elmondta, hogy néhány éve a Gyulai Városbarátok Köre vetette fel, hogy a boltmúzeum anyagának vissza kellene kerülnie Békéscsabáról Gyulára, ezért elkezdődtek a tárgyalások a múzeum "hazahozataláról". Hozzátette: a restauráláshoz és a tárgyak elhelyezéséhez a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma nyújtott segítséget az önkormányzatnak.

Török Róbert kiemelte, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az újranyíló kiállításhoz az egyik legszebb vegyeskereskedés-bútorzatát ajánlotta fel, amely a 19. század végén készült, a kor ízlésének megfelelő faragott oszlopokkal díszített, és Budaörsről származik.

Az árucikkek, a fűszerektől a lőporon át a csokoládéig és a papír-írószerig a két világháború közötti időszakot idézik - mondta el Török Róbert az MTI kérdésére.

A "Süvegcukorhoz" címzett kereskedés a szakképző iskolában, az egykori gyulai gyalogsági honvéd laktanya helyén nyílt meg. Török Róbert szerint az ide látogatók nemcsak a kereskedelemtörténettel, hanem az egykori huszárlaktanya történetével is megismerkedhetnek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×