Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A színpadon halt meg a világrekorder nagybőgős

Előadás közben, a színpadon halt meg az Atlantai Szimfonikus Zenekar 87 éves nagybőgőse, akit az ugyanazon zenekarban a leghosszabb ideje játszó muzsikus Guinness-rekordere volt.

Jane Little a There's No Business Like Show Business című műsor közben esett össze vasárnap. Rövid időre sikerült újraéleszteni, de nem sokkal később meghalt egy atlantai kórházban.

A váratlanul elhunyt zenész több mint hét évtizeddel ezelőtt, 16 évesen kezdett muzsikálni a társulat elődjénél, az Atlantai Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnál. Február 4-i fellépésével kereken 71 év telt el a zenekarral és annak elődjével adott első koncertje óta, ezt ismerte el világrekordként a Guinness.

Jane Little két éven át tanult zenélni basszushangszereken a középiskolában, mielőtt belépett a zenekarba.

Sikere egy olyan területen, amely hagyományosan a férfiak birodalmának számít, inspirálólag hatott másokra is - jelentette ki Jennifer Bariament, a zenekar igazgatója.

Nekrológjában a társulat szerencsésnek mondta magát, hogy 71 éven át tagjai sorában tudhatta a "szenvedélyes, életvidám, szellemes és hihetetlenül tehetséges" zenészt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×