Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.17
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Eladják a volt spanyol király jachtját

Egy komphajótársaságnak adják el 2,2 millió euróért (680 millió forint) János Károly lemondott spanyol király 21 millió eurót (6,5 milliárd forint) érő egykori luxusjachtját, amelyet Baleár-szigeteki üzletemberektől kapott ajándékba 2000-ben.

A Spanyolországot sújtó gazdasági válságra hivatkozva az uralkodó tavaly májusban megvált az addig is ritkán használt Fortuna hajótól, amelynek fenntartása az akkori indoklás szerint aránytalanul nagy terhet rótt a királyi ház költségvetésére.

A király felkérte a közvagyont kezelő hivatalt a hajó eladására, de a Baleár-szigetek Idegenforgalmi és Kulturális Alapítványába (Fundatur) tömörült vállalkozók visszakérték az ajándékot, amelynek célja az lett volna, hogy az uralkodó a földközi-tengeri szigetcsoporton tölthesse a szabadságát, ezzel is népszerűsítve az ottani üdülőhelyeket.

A Fundatur hétfőn közölte, hogy az elmúlt fél évben beérkezett ajánlatokból a Balearia Eurolinas Maritimas hajótársaságét választották, amely főleg a Baleár-szigeteken működtet kompokat.

A 41,5 méteres hajónak csak az egyszeri "megtankolása" 26 ezer euróba (8 millió forint) kerül.

Egyelőre nem tudni, hogy az egykori királyi jachtot milyen célra használja a hajózási társaság.

Címlapról ajánljuk
Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában is az eladók diktálnak

Amerikában is az eladók diktálnak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktálnak, a vezető részvényindexek értéke kisebb csökkenést mutat a keddi kereskedés első felében. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×