Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Rendőrt gyanúsítanak az M3-ason történt tömegkarambol okozásával

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgáló rendőrt, aki nagy valószínűséggel a hétfő esti, az M3-as autópályán történt tömegkarambolt okozta - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Kállai Gábor elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak.

Összesen hat jármű ütközött, hárman megsérültek. A férfi kihallgatása jelenleg is folyik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×