Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Meghalt az előzetesben a lakásmaffiaügy vádlottja

Tizenkét nappal előzetes letartóztatásba helyezése után meghalt Szegeden a Dorozsmai úti börtönben Kovács Károlyné Búza Terézia - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

A nőnek több betegsége is volt, rokonai szerint nem kapta meg megfelelő gyógyszereit a zárkában.

A nő elsőrendű vádlottja volt a lakásmaffiaügyként ismertté vált esetnek. A Szegedi Városi Bíróság megismételt eljárásában január 23-án hozott első fokú ítéletet. Ebben Kovács Károlynét társtettességben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt visszaesőként kilenc év börtönnel és hétmillió forint pénzbüntetéssel sújtotta, majd a tárgyalás végén rendelkezett azonnali előzetes letartóztatásáról - áll a napilap cikkében.

A halálesettel kapcsolatban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája közölte a lappal, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön II. számú objektumának egyik zárkájában február 4-én, 6 óra 26 perckor valóban történt egy haláleset. Egy előzetesen letartóztatott női fogvatartott lett rosszul, és az azonnali szakszerű és gondos egészségügyi ellátás ellenére meghalt.

A rendőrség a helyszíni szemlén az idegenkezűséget kizárta. Az intézet vezetése által elrendelt vizsgálat megállapította: az elhunyt korábbi egészségügyi ellátása, a rosszullétet és eszméletvesztést követő újraélesztése szakszerű volt, hiányosság nem merült fel, ennek dokumentációja is rendben megtörtént. Mindezek tükrében megállapítható: külön vizsgálat nem szükséges - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×