Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Tejfogakat is találtak a borzalmak házában

Tejfogakat is találtak a helyszínelők abban a nevelőotthonban Jersey szigetén, ahol évtizedeken keresztül bántalmazhatták a gyerekeket - jelentette be a rendőrség.

A tejfogakat az egyik rejtett pincében találták meg a szakértők, akik újabb csontmaradványokat is felfedeztek kutatásuk során. A pincének azokat a részeit vizsgálták át, ahol a nyomkereső kutyák emberi maradványokat jeleztek.

"Egyelőre nem tudjuk, hogy emberi vagy állati csontokról van-e szó, még meg kell vizsgálni a maradványokat" - hangsúlyozta a helyi rendőrség szóvivője.

Azt is elmondta, hogy a tejfogak egyetlen gyermektől származhatnak, azonban még ezt is meg kell erősíteni tudományos vizsgálattal. Tisztázásra vár még az is, hogyan kerülhettek a fogak a pincébe.

A rendőrök már kettőt átkutattak a négy titkos alagsori teremből, ahol büntették a gyerekeket, és a négy helyiségből háromban vérnyomokat találtak, valamint egy kőkádat, amelynek a falán szintén volt vér.

A nyomozás megindulása óta több százan jelentkeztek a rendőrségen, és állították azt, hogy bántalmazták és szexuálisan zaklatták őket a nevelőotthonban.

Címlapról ajánljuk
Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a korábbiakban felvázolta, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé. Ezúttal arról lesz szó, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb magyar játékosai, edzői.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×