eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Csalással szerzett pénzt fektettek a Diósgyőrbe

Bérleti szerződéseken alapuló tízmilliárd forintos csalást derített fel a rendőrség; az elkövetők a pénzből vagyontárgyakat vettek, felélték, illetve egy NB I-es futballcsapatba fektették. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az érintett csapat a DVTK.

Papp Csaba ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának vezetője elmondta: a bérleti szerződéseken alapuló csalássorozat még 2002. novemberében kezdődött, összesen hat, úgynevezett bérbeadó céget érint, és a csalássorozatnak 51 takarékszövetkezet volt a károsultja.

Trapp Zoltán főtörzszászlós, az NNI gazdaságvédelmi főosztály munkatársa a részletekről szólva elmondta: a bűncselekmények alapjai bérleti szerződések voltak.

A bérbevevő cégek - amelyek már nem tudtak igénybe venni banki hitelt, de szükségük volt a forrásra - jelentkeztek a hat bérbeadó cégnél, hogy nincs pénzük megvenni az eszközöket, de bérelnék azokat.

A bérbeadó cég ezután felvette a kapcsolatot az eladóval, megvásárolta az igényelt eszközt - amely igen változatos volt: hipotóniás gyógyítóeszköz, építőipari berendezés, számítógép - majd egy bérleti szerződéssel továbbadta a bérbevevőnek.

Sokszor előfordult, hogy a tulajdonos adta el az eszközt a bérbeadónak és egyből vissza is bérelte tőle.

A bérbeadó cég ezt követően eladta a bérbevevő felé fennálló bérletidíj-követelést a takarékszövetkezetnek, a teljes érték 80 százalékáért.

A továbbiakban pedig a bérbevevő a bérleti díjat a bérbeadónak fizeti, aki továbbítja azt a takarékszövetkezetnek. Ezt a műveletet jogszabályok lehetővé teszik, bár gazdaságossága megkérdőjelezhető - hangzott el.

A megkötött bérleti szerződéseknek azonban csak a töredéke tükrözött valós gazdasági eseményt - mondta Trapp Zoltán. Hozzátette: előfordult, hogy hamis bérleti szerződést nyújtottak be a követelésértékesítés során, vagy a bérleti szerződésben feltüntetett tárgy nem létezett.

Előfordult, hogy a bérleti tárgy szerződésbeli értéke a valósnak többszöröse volt, egy 600 ezer forint értékű fénymásolót például 10 millió forintosnak tüntettek fel.

Volt olyan is, amikor több bérleti szerződésben is feltüntettek létező tárgyat, illetve ugyanazon a bérleti szerződésen alapuló követelést több takarékszövetkezetnek is értékesítették az elkövetők.

A hat bérbeadó cég egymással összehangoltan, egyeztetve követte el a csalást. Összesen 1.450 bérleti szerződést kötöttek 315 céggel, a bérleti szerződésen alapuló követelést 51 takarékszövetkezetnek értékesítették.

14 milliárd forint folyt be követelésvásárlási ellenértékként, ebből 4 milliárd forintot fizettek vissza a törlesztésként, hogy a folyamatot fenntartsák. Egy takarékszövetkezet, a domoszlói csődbe is ment az ügylet miatt.

A bíróság négy embert vett őrizetbe a csalássorozat miatt, valamennyien a bérbeadó cégek vezetői, irányítói voltak. A rendőrség szerint a bűnszervezet vezetője B. Attila Gábor, H. Andrea Katalin, K. László Pál, valamint 2004 decemberétől H. Ferenc volt, aki az általa tulajdonolt és vezetett vagyonvédelmi cégen és más cégein keresztül "részben infrastruktúrát biztosított a bűncselekmény elkövetéséhez", részben maga is irányította a bűnszervezetet.

Szanka Ferenc ügyész, Csongrád Megyei Főügyészség nyomozást felügyelő ügyésze a rendőrségi beszámolóhoz hozzátette: a gyanúsítottak közül ketten felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követték el a bűncselekményt, amelynek büntetési tétele 5-20 év szabadságvesztés.

Elmondta: nem a takarékszövetkezetek bejelentése alapján indult az eljárás és egyelőre polgári jogi igényt sem terjesztettek elő.

Mint mondta, fel kell deríteni, hogy hol van a bűncselekményből származó pénz.

Adataik szerint az elkövetők felélték, vagyontárgyakat vásároltak belőle, amelyek zár alá vétele folyamatban van. Emellett azonban a rendőrség információi szerint egy NB I-es focicsapatba fektették. Az InfoRádió úgy tudja, hogy ez a Diósgyőr.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×