eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Elloptak egy négytonnás hidat

Sínekkel együtt elloptak egy négytonnás vasúti hidat Csehországban. De hogy pontosan mikor és hogyan lopták el, egyelőre nem tudják a hatóságok.

A hatalmas vasszerkezet valamikor tavaly december 5-e és idén január 11-e között tűnt el egy használaton kívüli vonalról az ország nyugati részén, Cheb és Stary Hroznatov között.

A kár 20 ezer korona (208 ezer forint), az ügyben nyomozás indult.

A híd minden bizonnyal egy fémhulladék felvásárló telepre került - közölte a chebi rendőrség szóvivője.

Hozzátette: munkatársainak gyakran kell nyomozniuk fémtolvajlási ügyekben, a főleg nem-színesfémre utazó tolvajok által okozott kár eléri a többszázezer koronás nagyságrendet.

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×