Infostart.hu
eur:
360.53
usd:
310.85
bux:
131742.75
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Látlelet közállapotainkról: csirke farhátat loptak az óvodából

A betörők a konyhából egy láda csirke farhátat és kávét loptak el a tiszajenői óvodából, illetve elvittek egy televíziót is - mondta el az InfoRádióban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Pásztorné Kovács Ágnes közölte, hogy az elkövetők 22 ezer forint kárt okoztak az intézménynek.

A megyében már többször előfordult, hogy óvodákba, iskolákba törtek be. A tolvajok általában mindent vittek, ami mozdítható - mondta.

Szerencsére a gyerekek játékait még nem viszik el - tette hozzá a főkapitány szóvivője.

Nem volt melegétel

Tiszajenő polgármestere az InfoRádióban elmondta: szerdán nem kaptak melegételt az óvodások.

Pásztor Béla hozzátette: a konyhát a rendőrségi helszínelés miatt nem tudták használni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, bár a két esemény között egy 2 egységnyi korrekció is megvalósult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×