Infostart.hu
eur:
393.46
usd:
343.14
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Budapesten

Vonattal ütközött egy autó délelőtt Budapesten a XVIII. kerületben a Nagykőrösi út - Eke utcai kereszteződésben - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

Molnár Péter az InfoRádióban elmondta: a balesetben az autó vezetője sérült meg, állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A balesetet feltehetően figyelmetlenség okozhatta. A mozdony az ütközést követően még 80 méteren tolta maga előtt a személyautót, ám szerencsére a mozdony nem a sofőrülés oldalán futott bele a kocsiba, a fiatalember így maradhatott életben - tette hozzá.

A szóvivő elmondta, hogy a műszaki mentés még tart, a környéken torlódásra kell számítani.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×