Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.6
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Óvodáskorú gyerekek a szexuális zaklatás áldozatai

Három tanárnő is volt azok között, akiket gyerekek szexuális zaklatásának vádjával tartóztatott le az olasz rendőrség. A hat felnőtt állítólag elkábította a diákokat és sátánista "játékokat" játszottak velük.

A tanárok, akik közül kettő már nagymama, és akik évtizedekig tanítottak a helyi iskolai előkészítőben, a vád szerint részt vettek tizenöt, három és öt év közötti gyerek zaklatásában: szexuális aktus közben filmezték le őket.

A letartóztatottak között volt még egy gondnoknő, az állami RAI televízió gyermekekműsorainak korábbi producere és egy helyi benzinkutas is.

Benyugtatózták őket

Az esetre akkor derült fény, amikor néhány gyerek mesélni kezdett a szüleinek azokról a "játékokról", amelyekben részt vettek. Többen emlegettek egy "feketeruhás embert", aki csuklyát visel és a saját vérét issza.

A gyerekek elmondták: figyelmeztették őket, hogy ha beszélnek a szüleinek a "játékokról", "az ördögök elveszik őket az édesanyjuktól".A szülők jelentették, hogy gyerekek nemi szervei körül zúzódások vannak, és hogy zavartan jöttek haza az előkészítőből. A rendőrség szerint a gyerekek nyugtatót kaptak, amiről azt mondták nekik, hogy cukorka.

A hat gyanúsítottat emberrablással, gyermekbántalmazással és csoportos szexuális bántalmazással vádolják. A rendőröknek kellett megvédeniük őket a feldühödött tömegtől. Az egyik érintett szülő azt kiabálta utánuk: "Remélem, a börtönben rohadtok majd meg!"

Alig hiszik

A nyolcezer lelkes városka, Rignano Flaminio plébánosa, Erri Rocchi még mindig képtelen elhinni, hogy a gyanúsítottak ilyesmit követtek volna el, hiszen buzgó templomlátogatók. Szerinte a hat letartóztatott a rosszindulatú pletykák áldozata lett.

Az iskola egykori tanára, Pasqualina Pellegrino sem hisz volt kollégái bűnösségében. "Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyesmit tettek" - mondta.

Néhány szülő viszont azért panaszkodik, mert szerintük az iskola vezetése szándékosan nem vette komolyan a vádjaikat: nem függesztették fel a tanárokat, holott a nyomozás tíz hónappal ezelőtt kezdődött ellenük.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×