Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.67
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Parádés zsákmánnyal távoztak a nagykalapácsos tolvajok

A rendőrök nagy erőket mozgósítottak, de egyelőre nem sikerült azoknak a rablóknak a nyomára akadniuk, akik fényes nappal kiraboltak egy cardiffi ékszerüzletet. A zsákmány között van két ritkaságnak számító ékszertojás is.

A tolvajok nagykalapácsokat használtak a megerősített kirakat bezúzására, besöpörtek mindent, ami a kezük ügyébe került, bepattantak egy várakozó autóba, majd elhajtottak.

Egy buszsofőr megpróbálta járművével elállni a menekülési utat, de a rablók felhajtottak a járdára, és egérutat nyertek.

A zsákmány között van egy 65 ezer font (mintegy 23,5 millió forint) értékű Fabergé tojás, amelyből ezzel együtt mindössze tizenkét darab van a világon, valamint egy másik ékszertojás, amelyet kifejezetten Clive Ranger ékszerésznek készítettek, és mintegy 18 ezer fontot (mintegy 6,5 millió forint) ér.

A rablók elvittek még egy hatezer fontos (2,2 millió forint) Fabergé órát, valamint negyven gyémántgyűrűt is.

Az ékszerüzlet vezetőjének elmondása szerint a tolvajok megrongálták a Kakastojásnak hívott Fabergé ékszer alapját, ami valószínűleg csökkenti az értékét.

Clive Parry elképzelhetőnek tartja, hogy a rablók megrendelésre dolgoztak, mert pontosan tudták, hol kell rácsapni az üvegre.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×