Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
311.19
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lesmirglizett arc: borzalmas kegyetlenkedések gyerekek ellen

Kegyetlen és szadista tettek sorozatát követte el örökbefogadott gyerekei ellen egy brit nevelőanya. A nő többek között mosogatószert itatott és egérürüléket etetett a fiatalokkal.

Eunice Spry tizenkilenc éven keresztül rendszeresen verte, molesztálta és éheztette három nevelt gyerekét. A 62 éves asszony hihetetlen kegyetlenséggel bánt a gondjaira bízott fiatalokkal.

Az idős nő, buzgó híve a Jehova Tanúi nevű felekezetnek, nem ritkán pálcát dugott le az áldozatok torkán, egérürüléket, vagy saját hányásukat etette fel velük.

Ha szemtelenek voltak, a talpukat ütötte, és rákényszerítette őket arra, hogy mosogatószert és fehérítőt igyanak.

Mindent tagadott

A gloucestershire-i nő, akit kegyetlenkedései miatt végül bíróság elé állítottak, végig tagadta a vádakat. Azt állította, legkeményebben akkor büntette a gyerekeket, amikor a fenekükre ütött.

A három fiatal, akiket csak A, B és C áldozatnak neveztek a tárgyalás során, elmondták: nevelőanyjuk válogatott kegyetlenkedésekkel büntette őket.

A most 21 éves A áldozatnak például nem engedte meg, hogy autóbalesete után kiszálljon a tolószékből. Bár a lány felépült és képes lett volna járni, Eunice Spry, azért, hogy több szociális segélyt, és a biztosítótól több pénzt tudjon kisajtolni, megtiltotta neki, hogy felkeljen.

A szintén 21 éves B áldozat elmesélte, hogyan nyomta nevelőanyja az arcát büntetésül kedvenc kutyája ürülékébe.

A 18 éves C áldozat kezét Eunice Spry a sütőlaphoz szorította, egészen addig, amíg a bőre felhólyagosodott.

A fiú arról is beszámolt, nevelőanyja annyi mosogatószert itatott vele, hogy a különböző márkákat már pusztán az ízük alapján képes beazonosítani.

Semmi sem derülhetett ki

Eunice Spry kínosan ügyelt arra, hogy semmi ne derülhessen ki, ezért otthon tanította a gyerekeket, és sosem engedte őket orvoshoz egyedül.

A történtek akkor derültek ki, amikor a felekezet egy másik tagja kérdőre vonta az A áldozatot az arcán található sebek miatt, amelyeket nevelőanyja smirglivel dörzsölt az arcára. Ekkor a lány összeszedte bátorságát és bejelentést tett a rendőrségen.

"Az interjúk során szörnyű kegyetlenségek sorozatát, szadista bánásmódot tárt fel előttünk. A tettek többsége büntetés volt, a többi érthetetlen kegyetlenkedés" - mondta Kerry Baker ügyész.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×