Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
330.99
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Nyilvántartásba vették a DK listáját

Nyilvántartásba vette a Demokratikus Koalíció (DK) országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság; a DK listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti, a listán 145 jelölt szerepel.

A DK minden megyében és a fővárosban összesen 45 jelöltet állított, ebből 20-at már nyilvántartásba is vettek, vagyis a párt megfelelt az országoslista-állítás feltételeinek.

A lista első tíz szereplője

  • Gyurcsány Ferenc
  • Molnár Csaba
  • Vadai Ágnes
  • Niedermüller Péter
  • Varju László
  • Oláh Lajos
  • Székely Sándor
  • Gréczy Zsolt
  • Ara-Kovács Attila
  • László Imre.

A teljes lista megtekinthető a DK honlapján.

Az országgyűlési képviselők választásán ugyanis az a párt állíthat országos listát, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább huszonhét egyéni választókerületben állított jelöltet; két párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján közös pártlistát állíthat.

Az országos lista bejelentésének határideje március 6., 16 óra.

Eddig a  Fidesz-KDNP és a Jobbik jelentette be országos listáját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×