eur:
395.37
usd:
372.21
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Leadja országos listáját a Jobbik is

A Jobbik közzétette országos listáját szerdán késő este.

Szabó Gábor pártigazgató közleményében ismerteti, hogy a párt országos választmánya szerdai ülésén nagy többséggel támogatta az elnökség által beterjesztett országos lista tervezetét, amelyet a következő napokban adnak le a Nemzeti Választási Irodához.

A párt honlapján megjelent lista 110 nevet tartalmaz, azt Vona Gábor pártelnök vezeti, akit Volner János alelnök és frakcióvezető, illetve Dúró Dóra országgyűlési képviselő követ.

A lista negyedik helyén szerepel Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó.

A párt egyik szóvivője, Mirkóczki Ádám a nyolcadik a listán, a másik szóvivő, Jakab Péter pedig a 15.

Az első tíz között van a Jobbik öt alelnöke is: Volner János mellett Z. Kárpát Dániel (6.), Sneider Tamás (7.), Fülöp Erik (9.) és Janiczak Dávid (10.). A párt hatodik alelnöke, Toroczkai László a 64. helyen van a listán.

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz legfeljebb 279.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×