December 24-e és 26-a között naponta akár harminc lakástűz is keletkezik – mondta el Mukics Dániel tűzoltóalezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.
Naponta átlagosan 18 lakástűz keletkezik Magyarországon, decemberben pedig megemelkedik a lakástüzek száma, ekkor naponta 24 tűz is keletkezik. Így tehát elmondható, hogy átlagosan óránként kigyullad egy lakóépület – erről beszélt Mukics Dániel tűzoltóalezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.
Hozzátette, hogy karácsony három napjában, tehát december 24. és 26. között ez a szám felkúszik egészen 30-ig. Ennek okai „egészen egyszerűek”, mivel többet tartózkodunk otthon, többet fűtünk, világítunk, több elektromos cikket, köztük ünnepi kiegészítőket használunk. A karácsonyfa, az adventi koszorú, a gyertya, a fényfüzér, a csillagszóró mind-mind tűzveszélyes tárgyak – mondta el a tűzoltóalezredes. Kiemelte, az adventi koszorúk évente 50-70 közötti tűzesetért felelősek önmagukban. Számos javaslatot is megfogalmazott, miként tudjuk a tűzveszélyt csökkenteni:
Karácsonyfa, adventi koszorú
a fűtött épületben felállított igazi fenyő nagyon hamar kiszárad, és ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc alatt képes teljes egészében meggyulladni
megvásárlása után tegyük egy vödör vízbe, illetve olyan fenyőtalpat vásároljunk, ahol a fenyő vízben áll – ha magasabb a nedvességtartalma, nehezebben gyullad meg
mindenféle hőforrástól legalább másfél méterre helyezzük el
Gyertyák, égősorok
a gyertyák alatt legyen alátét, így adventi koszorú esetében gyertyatüske
az adventi koszorú legyen tűzálló tálon, ne helyezzük ablakpárkányra, ahol a gyertya meggyújthatja a függönyt, ablakkeretet – gyertya egyébként se égjen felügyelet nélkül
a karácsonyfát ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzósorral, helyette LED-égősorral tegyük azt
Elektromos berendezések
a fényfüzéreknél vizsgáljuk meg, nincs-e a vezeték sérülve, megtörve, eldeformálódva, ez is tűzveszélyes lehet
az elemes fényfüzérek nem kevésbé tűzveszélyesek, mint a hálózati áramról működőek
a fényfüzér, hosszabbító kábelét teljes egészében tekerjük ki, ha egy vezetéket összetekert állapotban helyezünk feszültség alá, abból tűz lesz
ha elutazunk az ünnepekre, érdemes azokat a műszaki cikkeket áramtalanítani, amelyeket nem szükséges a nap 24 órájában feszültség alatt tartani
Konyha
ha kigyullad a tűzhelyen az étel, ne vízzel oltsuk, ugyanis azt ráöntve az ételben lévő zsiradékra csak szétvetődnek a lángok, a mindenhová spriccelő olajszemcsék mindent meggyújtanak
így ha ez történne, helyezzünk az ételre egy fedőt, és kapcsoljuk ki a tűzhelyet
ha a sütőben kapna lángra valami, akkor kapcsoljuk ki a sütőt, várjuk meg, míg kialszik a tűz, és utána vegyük ki az ételmaradékot – a sütőajtó felrántásával friss oxigént kap a tűz, és jóval nagyobb lesz
KAPCSOLÓDÓ HANG
KezdőlapBelföldLakástűz? Megelőzhető – ha betartjuk ezeket a szabályokat
Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
Az orosz tulajdonrész NIS-ből történő kivásárlásáról szóló tárgyalások lezárás-közeli szakaszba értek. A megállapodás tervezetét várhatóan a hét végéig továbbítják az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat felügyelő hivatalához - mondta el Suzana Vasiljevic, a szerb elnök médiatanácsadója a Magyar Szó szerint.
Megtudtuk, érinti-e a nyugdíjak postai kézbesítését a bejelentés, hogy a banki utalás a februráro nyugdíj és a 13. havi, valamint 14. havi nyugdíj első részlete különböző napokon történhet.