1945-től, amikor a szovjetek betették Magyarországra a lábukat, egy új világ, új berendezkedés kezdett kialakulni Magyarországon, ami évről évre meglátszott az augusztus 20-i ünnepségeken is – mondta el Tóth Judit, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa az InfoRádióban. Ebben azért volt egy kis fokozatosság. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a Rákosi-korszakban történt, de voltak ennek lépései, hogy hogyan tünteti el a rendszer azokat a szimbólumokat, azokat a fontos motívumokat, amelyek évszázadokon keresztül megtöltötték tartalommal ezt az ünnepet – tette hozzá.

1947 egy fontos dátum, mert utoljára tarthattak Szent Jobb-körmenetet, ekkor még Mindszenty József vezetésével

– ez volt szerinte az első lépcsőfok a régi világ szimbólumainak megszüntetési folyamatában.

„1948 nagyon érdekes: ha megnézzük a korabeli média termékeit, akár a Ludas Matyit, akár a Magyar Dolgozók Pártja központi lapját, a Szabad Népet, azt látjuk, hogy Szent István neve még ott van, még a Szabad Népben is, és Szent István napját ünnepelték még 1948-ban is” – mondta Tóth Judit. Ennek azért van nagy jelentősége, mert 1948 júniusában már létrejött az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja, de Szent István neve még él.

De felbukkan 1948-ban az új kenyér is, ami nagyon fontos motívummá vált a kommunista diktatúra ideje alatt. Ez a szimbólum leginkább onnan vált ismertté, hogy 1948. augusztus 20-án Rákosi Kecskeméten tartott egy nagyívű beszédet. Ekkor hirdette meg a kollektivizálást, a magántulajdon felszámolását a mezőgazdaságban, a később kuláknak bélyegzett módos gazdák elleni hadjáratot, és ez a nap Kecskeméten az új kenyér ünnepe volt. Tehát 1948-ban még van Szent István, de már ott van az új kenyér mint domináns elem.

1949 a legfontosabb mérföldkő, hiszen ekkor adják ki a sztálinista mintára készült alkotmányt, amit augusztus 20-án iktattak törvénybe.

Augusztus 18-án fogadta el az Országgyűlés, és 20-án emelték törvényerőre, és ebben rögzítették azt is, hogyan nézzen ki Magyarország új címere. Ebben középen két fontos szimbólum, egy búzakalász és egy kalapács található. Például a Ludas Matyi úgy próbálta propagálni az új címert, hogy ez szimbolizálja a munkás–paraszt szövetséget. A Ludas Matyi címlapján a búzakalászt egy fiatal paraszt tartotta, míg a kalapácsot egy munkás, így akarták megjeleníteni az alkotmány egyik fő mondanivalóját, hogy minden hatalom a dolgozó népé, vagyis a dolgozó parasztságé és munkásságé. És innentől kezdve ez lett az ünnep egyik fő szimbóluma, így próbálták a sztálinista alkotmányt közel hozni az emberekhez a címeren keresztül.

A címer a piros-fehér-zöld nemzeti zászlóra is felkerült. A legtöbben ezt ma onnan ismerik, hogy 1956-ban ez lett az, amit a forradalmárok kivágtak a zászló közepéről.

Augusztus 20-át 1950-ben iktatták törvénybe mint nemzeti ünnepet, az azévi első törvényerejű rendelettel. Nagyon érdekes, emelte ki Tóth Judit, hogy az 1950. augusztus 20-ára kiadott Ludas Matyi nem emlékezett meg a címlapján augusztus 20-áról, amikor egyéves volt az alkotmány. Ez azért történhetett, mert valamivel előtte, június végén tört ki a koreai háború. És

a háború annyira eluralta a propagandát, hogy a médiának arról kellett szólnia, hogy az USA a háború szítója, gerjesztője,

és annyira fel kellett hívni a figyelmet a külső ellenségre, hogy ez elhomályosította még az egyéves alkotmányról való megemlékezést is – mondta a történész.

Arra a kérdésre, hogy hogyan változott az ünneplés 1948-tól, amikor még volt Szent Jobb körmenet, egészen 1956-ig, a szakértő azt mondta: itt megint csak az állampártnak döntő a szerepe. Nagyon fontos volt nekik, hogy minden településen legyenek olyan központi ünnepségek, amelyeknek minél több résztvevője legyen. A cél az volt, hogy a párt helyi szinten tudja mozgósítani az embereket, és a mozgósítás fő hívószava 1949-től az alkotmány volt. Olyan propagandaszöveget, körítést tettek hozzá, hogy fel kell használni az alkotmányt és az ünnepet arra, hogy elmélyítsék a szeretetet a párt és a vezér Rákosi Mátyás iránt, illetve a tiszteletet a Szovjetunió iránt.

„Innentől ezek a propagandaszövegek uralták az ünnepségeket, és itt elég magunk elé képzelni mondjuk a dísztribünt, ahol már nem is a nemzeti színek dominálnak, hanem itt is a kommunista vörös szín. Egy tribünön középen ott van Rákosi képe, Sztálin képe. Ami az ünnepségeken megmaradt a régi elemek közül, az a népi hagyomány. Mondjuk fellép egy-egy népi együttes, ez megmaradt, és persze ott az új kenyér. Ennek sokkal régebbi gyökerei vannak, mint amit a kommunista ideológiához társítunk, hiszen

az új kenyér évszázadokra visszavezethető, de a kommunista vezetés egy olyan elemet látott benne, amelyhez jól tudott igazodni, amellyel jól tudott mozgósítani.

Számtalan olyan beszámolót láthattunk ebből a korszakból, amikor például valamilyen gyár munkásai olyan szerszámot, gépet készítenek, amely hasznos a mezőgazdaságban dolgozók számára, és azzal ellátogatnak egy faluba, egy termelőszövetkezeti csoporthoz, és a parasztság az új kenyérrel hálálja meg, amit a munkások hoznak. Tehát az új kenyér fontos szimbólumává tudott válni a munkás–paraszt szövetségnek is. Miközben az évszázadokkal korábbi tartalma az volt, hogy a Péter-Pál napján megkezdett aratás szimbólumaként hálát adjanak azért, hogy sikeresen befejezték az aratást, és lesz mit enni az elkövetkezendő időkben, amíg az újabb búza kalászba nem szökken″ – mutatott rá Tóth Judit.

A 20. században néhány olyan újítás is megérkezett, mint a tűzijáték, vagy a vízi- és légiparádé. A kérdésre, hogy ezek hogy változtak, a történész azt mondta: a tűzijáték már a Horthy-korszakban is abszolút bevett volt, ezért volt nagy jelentősége, hogy a Rákosi-korszakban eltüntették. 1948-ban a Ludas Matyi még egy színpompás tűzijátékot ábrázolt a címlapján, tehát ekkor még szervesen az ünnep része volt egészen 1952-ig. De 1952-ben sem maga a tűzijáték tűnt el, hanem áttették a dátumát. A diktatúra átrangsorolta az ünnepek jelentőségét:

nem augusztus 20. volt a fő ünnep, hanem sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak április 4-ének, a felszabadulás ünnepének, ezért a tűzijátékot is áttették április 4-ére.

Az nagyon érdekes, hogy miért éppen 1952-ben? Ekkor volt Rákosi 60. születésnapja március 9-én, ez volt a diktatúra csúcséve, a személyi kultusz csúcsa, miközben az ország népe szinte éhezett. A diktatúra ekkorra bekeményedett, nagyon sokan ekkorra már megjárták a börtönöket, felszámolták a magántulajdont. Általánossá vált a „csengőfrász”, miközben a személyi kultusz dübörgött, és ehhez igazítható az is, hogy augusztus 20-ról április 4-re került át a tűzijáték is. Aztán egészen a Kádár-korszakig ott maradt, és csak a hatvanas években kerül vissza augusztus 20-ra, hiszen a Kádár-korszak visszacsempészett valamit azokból dolgokból, amik a Rákosi-korszakban eltűntek. De a Szent Jobb körmenetre egészen a rendszerváltásig várni kellett.

1953-ban meghalt Sztálin, és 1953-tól 56-ig egy nagyon érdekes időszaka volt a magyar történelemnek. 1953 júliusában lett Nagy Imre miniszterelnök.

„Amikor a Ludas Matyi címlapjait végignéztem az ünneppel kapcsolatban, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy az 1953 augusztusi címlap hoz-e valami változást ahhoz képest, ami Rákosi időszakát uralta, de

1953 augusztusában egy nagyon fontos esemény történt, ekkor adták át a Népstadiont. És ezt pont augusztus 20-ra időzítették,

úgyhogy az 1953-as augusztus 20-ának lényegi elemévé vált a Népstadion átadása. A stadion neve is nagyon fontos, mert az volt az alkotmány alapideológiája, hogy minden hatalom a népé. És ez jelenik meg a Népstadion elnevezésében is” – mondta el Tóth Judit, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa az InfoRádióban.