Beszédében a miniszterelnök bejelentette, hogy elindulnak a Digitális Polgári Körök azok számára, akik nem kívánnak a Tisza ellen harcolni a digitális világban, de részt kívánnak venni az országépítésben. Az első ilyen kör már elérhető. Mint a Facebookon írta, szövetségre lépett a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen megalapítsák az egyes számú Digitális Polgári Kört.
„A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását. Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk” – olvasható a bejegyzésben, amelynek url-je a Digitális Polgári Körök honlapjára vezet.
A III. világháború kitörésének esélye folyamatosan növekszik, az nem egy döntés lesz, hanem egy végkifejlet, ám egy ilyen konfliktusból ki kell maradni. Arra viszont szükséges felkészülni – ennek öt pillérét sorolta fel Orbán Viktor:
- Ne legyünk kiszolgáltatottak, ezt el kell érni: jó kapcsolatot kell ápolni a világ minden hatalmi központjával (Amerikával, Kínával, Indiával, Oroszországgal, a türk világgal jól állunk, eggyel van rossz kapcsolatunk, Brüsszellel). Mindennek lényege, hogy senki ne legyen anyagilag érdekelt Magyarország lerombolásában és meggyengítésében.
- Legyen erőnk megvédeni magunkat: 1750 milliárd forintnál tartanak a katonai kiadások, harci helikoptereket és szállítógépeket kapott a honvédség, a szárazföldi hadsereget is fejlesztik. A technológiai, precíziós fölény elérése is feladat, ott még sok a teendő.
- Önellátási képesség, négy területen: hadiipar, energia, élelmiszer, digitális képességek. Utóbbiról Orbán Viktor elmondta, hogy a mesterséges intelligencia mindent megváltoztat, egy hatalmas globális verseny zajlik, például az Egyesült Államok és Kína havi rendszerességgel követi, éppen melyikük vezet a versenyben és a másik hány hónappal van lemaradva. A tét hatalmas, mert az MI átalakítja a munkát, a gazdaság szerkezetét, a hadászatot, az egészségügyet, mindent. Itt nem lehet az EU-ra várni, nemzeti hatáskörben kell fejlődni, regionális meghatározó szereplővé kell válni, a térség országaival való együttműködéssel.
- A humán erőforrás fölénye (régen: kultúrfölény): ma Európában Magyarország költi a legtöbbet GDP-arányosan az oktatásra, de a felsőoktatásra biztosan - hangzott el.
- Kell egy hosszú távú terv a háborúból való kimaradáshoz szükséges politikai stabilitást megadására: nem zárkózhatunk be semmilyen blokkba – a nyugati szövetségi rendszer részei vagyunk, de ott kell lennünk a keleti blokkban is. Ez nem nyitottság, hanem egyensúly.
Az uniós források hazahozataláról úgy vélekedett, hogy a mostani kormány az új uniós költségvetés megszavazásáért (egyhangúság szükséges, lényegében vétót helyezett kilátásba a miniszterelnök) cserébe kéri az eddig ide nem adott uniós pénzeket, míg szerinte a baloldal a szuverenitás elvesztését jelentő intézkedésekért cserébe kapná meg Brüsszeltől ezt az összeget.
Az EU egy olyan szerepbe lavírozta magát, amikor az USA helyett akar helytállni Ukrajna támogatásában, ez viszont kizárja a lehetőségét annak, hogy normalizálja a kapcsolatait Moszkvával, amellyel így egy „forró háborúban” áll.
A magyar nagystratégia, nemzetstratégia magja az, hogy Magyarország nagy lesz és gazdag (nem területileg nagy, hanem nagyszerű – szögezte le gyorsan, idézve az amerikai elnök, Donald Trump „Make America great again” szlogenjét).
A jövő Közép-Európáé, mert eddig mentesült a migrációtól, amitől a Nyugat nem tudta megvédeni magát, és ennek messzemenő következményei vannak a miniszterelnök szerint.
„Tőlünk nyugatra a társadalmak visszafordíthatatlanul vegyes társadalmakká alakultak, a nagyvárosokban megtörténik a lakosságcsere és muszlim többség alakul ki. Európában megmarad a muszlim többség, akik valakikhez mennek, és ha Afrika igazán megindul, a Nyugat ilyen muszlim többséggel nem fogja tudni megvédeni magát. A nyugati határt is meg kell majd védenie 10 év múlva a migrációtól a magyar miniszterelnöknek” – jósolta Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy
Magyarország és a régió jövője erősen függ attól, milyen lesz a kereszténység jelenléte a társadalmakban.
Szerinte a "zéró kereszténység" akkor következik be, ha az általa kultúrafeladási pillanatnak nevezett lépés bekövetkezik: amikor elfogadják és törvényerőre emelik az azonos neműek házasságát.
Egyetlen esélyt lát Orbán Viktor az EU megmentésére, mégpedig a koncentrikus körök Európájának kiépítését, ami egy „borzalmasan bonyolult diplomáciai művelet” lenne. Meglátása szerint a mostani rendszer nem jó, és úgy fog szétesni, hogy egyre több lesz az olyan döntés, amelyet egyes tagállamok nem hajtanak végre. Itt „mi rúgtuk fel az asztalt”, de már más országok is ellenállnak egyes uniós szabályoknak. Az öt koncentrikus kör rendszerét is vázolta Orbán Viktor, erről részletesen itt írtunk.
Ismertette a felméréseik eredményét, amelyek szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106-ból 80 egyéni választókerületet a Fidesz-KDNP nyerne, ami elsöprő többség, de "ezzel nem vagyok elégedett, önök se legyenek", korábban volt jobb választási eredmény.
A kormányfő szerint a fiatalok ha el is mennek, majd úgyis hazajönnek. A fiatalok megtartásának fontos új lépéseként említette az Otthon Start kedvezményes lakáshitelt, amely a családbarát intézkedések sorba, egy évtizedeken átnyúló kedvezményrendszerbe illeszkedik be.
A miniszterelnököt kérdezték még a fiatalok nemzeti közösséghez való tartozásának kérdéséről, de arról is, hogy mi volt a jele az óvodában, vagy hogy ki a példaképe. Részletes beszámolónk itt olvasható.







