Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: PET-kupa

Jókora zsákmányt szereztek a petkalózok

Több mint 10 tonna hulladékot gyűlt össze a VI. Tisza-tavi PET Kupán - közölték a szervezők

A versenyt szervező PET Kupa Egyesületet is meglepte ez az eredmény, hiszen az idén nem érkezett nagyobb árhullám, az előzetes hulladékmonitoringok, folyótisztító akciók sem tártak fel jelentős "petbányákat", mégis a Tisza-tó nádasai, nehezen megközelíthető, zegzugos szigetei óriási mennyiségű hulladékot rejtettek.

A hatodik alkalommal meghirdetett versenyre idén 15 csapat nevezhetett, így maximális létszámmal, valamint további 40 önkéntes bevonásával zajlott a verseny.

A VI. Tisza-tavi PET Kupa mezőnye a korábbi évekhez hasonlóan a Tiszafüred–Tiszaszőlős–Tiszaderzs–Tiszanána-Dinnyéshát útvonalon haladt.

A verseny június 12-én a hajóépítéssel vette kezdetét a Tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban; a "petkalózokat" Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára köszöntötte, aki szintén vízre szállt és szemetet szedett. Végül 1920 zsákban több mint 10 tonnányi szemetet szedtek össze a résztvevők; tavaly, amikor 19 csapat vett részt a Tisza-tavi PET Kupán, az eredmény 7,5 tonna volt.

A PET Kupa szakemberei szerint az idei rekordmennyiség hátterében két ok állhat: pontosabb mérést alkalmaztak, valamint látványosan megnőtt az üvegpalackok mennyisége, ami szintén gyarapította a tömeget.

A kupát végül a Siemens Energy csapata vihette haza, míg a második helyen a Csakazértis csapata végzett, a harmadik helyet pedig a Viresol-KALL csapata szerezte meg.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×