Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Closeup woman filling form of Individual Income Tax Return,
Nyitókép: pcess609/Getty Images

Rekordot hozott össze a magyar lakosság

Rekordot döntött az eSZJA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc.

Az adóhivatal több mint 5,6 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetet az idén, ezek jelentős része május 20-i hatállyal érvényes bevallássá vált. Az eSZJA-rendszerén keresztül beérkezett rekordszámú, kétmillió bevallásból 1,2 milliónál az adózók nem változtattak a NAV által kiajánlott tervezeten.

Ugyanakkor most is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások harmada az utolsó héten érkezett be, de ebből is kiemelkedett a két utolsó nap. Május 19-én és május 20-án is 160 ezer szja-bevallás érkezett a NAV-hoz - ismertette a hivatal elnöke.

A már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb újítása, a kérdés-felelet mód is bevált - hangsúlyozta Vágujhelyi Ferenc. Az április végén debütált fejlesztés lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak segít. Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban. Nemcsak a visszajelzések pozitívak, de az éles teszt is bizonyított, hiszen három héten belül több mint négyezren használták a kitöltéshez az újfajta módszert - emelte ki az elnök.

Vágujhelyi Ferenc emlékeztetett, hogy 2017 óta mentesíti a NAV a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Ezzel lezárult az a korszak, amikor azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert valaki nem töltötte ki a nyomtatványt vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtotta be azt.

Még érkeznek a postán feladott szja-bevallások a NAV-hoz, ezek feldolgozása folyamatban van, de fontos, hogy azok a vállalkozók, őstermelők, áfafizetésre kötelezett magánszemélyek, akiknek a vállalkozási, gazdálkodási tevékenységük miatt mindenképp szükséges volt benyújtani május 20-ig a bevallásukat, ha eddig nem tették, mielőbb pótolják mulasztásukat - javasolta az elnök.

Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×