Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület

A hét végén a Városligetben lesz az ország legnagyobb ingyenes gyermeknapi rendezvénye

Egyebek mellett sportsziget, biztonságos internet sátor és a Nemzetek utcája is várja a gyereket és a szülőket. Fellép majd Kovácsovics Fruzsina, Tóth Abigél, Oláh Gergő, az Aranyszamár Színház és a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia is.

Szombaton és vasárnap 33. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az ingyenes Városligeti Gyermeknapot, aminek középpontjában idén az egészségmegőrzés, a sport, a technika, a zene, az internetbiztonság és a nemzetek sokszínűsége áll. A szervezet alapító elnöke az InfoRádióban azt mondta, egész évben szívesen segítenek a gyerekeknek, de időről időre szerveznek egy-két olyan, sok színes programmal teletűzdelt hétvégét is, amelyek csak a vidámságról szólnak, ezzel szeretnének örömet okozni a gyerekeknek. Ennek a két napnak nem elsősorban a fejlesztés vagy a tanítás a célja, hanem a mókáról, játékokról, kacagásról gondoskodnak a szervezők. Edvi Péter szerint erre a célra nem is lehet alkalmasabb helyszín a Városligetnél.

A gyerekek, családok sok-sok érdekes, izgalmas, tartalmas program közül választhatnak: lesznek koncertek, játékok, ügyességi vetélkedők, továbbá

Sportsziget, Biztonságos Internet Sátor és a Nemzetek utcája is várja az érdeklődőket.

A Magyar Honvédség mindkét nap igazi „élményarzenált” kínál: lesznek katonai és technikai bemutatók, Gripen szimulátor, a legmodernebb haditechnikai eszközök, gyereksarok, VR és drónakadálypályák, robotkutya, lézerlövészet, álcafestés, IT-tesztek, számítógép alapú játékok, közelharc-bemutatók.

A készenléti rendőrség bemutatja gyerekeknek, mi a dolga egy rendőrnek, a különböző egészségügyi programokon keresztül pedig játékos formában vonják be a látogatókat a legfontosabb prevenciós, terápiás teendőkbe. A kitelepülő szervezetek, egyesületek egyebek mellett szűrésekkel, vizsgálatokkal, fogorvosi busszal készülnek. Edvi Péter kiemelte: az elmúlt években is sokakat vonzottak ezek a lehetőségek, és kígyózó sorokban álltak a buszoknál, standoknál, mert hamar rájöttek, hogy ezúttal nem foghúzásra vagy injekcióra kell várni, hanem arcfestéssel, lufihajtogatással egybekötött vizsgálatokon vehetnek részt, miközben nagyon jó a hangulat, sokat nevethetnek, jókat beszélgethetnek.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke külön megemlítette, hogy vasárnap bemutatót fog tartani a Magyar Lovasterápia Szövetség. A bemutatókon kívül kézműveskedés, lovas vetélkedők és ügyességi játékok is várják majd a gyerekeket.

Évről évre nagy érdeklődés övezi a Nemzetek utcáját, ahol meg lehet tekinteni, milyen kultúra, mennyiféle szokás jellemzi a különböző országokat.

Az OTP is jelen lesz egy sátorral a hétvégi rendezvényen, és többek közt a bankbiztonságra és más hasonlóan fontos pénzügyi körülményre, buktatóra hívják majd fel a gyerekek és szüleik figyelmét. A Biztonságos Internet Sátor hagyományosan az egyik legnépszerűbb helyszín a gyereknapon. Az érdeklődőket a biztonságos internethasználat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízekkel, vetélkedőkkel, tanácsokkal és rengeteg ajándékkal várják. A szakemberek ezen a területen is elmagyarázzák a gyerekeknek, melyek a legfőbb veszélyek.

„Az egyes programokon, foglalkozásokon keresztül úgy tanítjuk a gyerekeket, hogy közben szórakozzanak is. Ez nem iskola, nem lesznek tantermek és felelések sem, hanem mindenhol nevetve, szórakoztatva mutatjuk meg a gyerekeknek, mi az, amit lehet másképpen csinálni, esetleg jobban csinálni, és az sem mellékes, hogy minden program ingyenes” – összegzett Edvi Péter.

A program:

Május 24., szombat 11:00-18:45

11:00-11:30 BlinkyBall Tánccsoport

11:45-12:30 Budapesti Thália Tanoda

12:40-13:20 Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia

13:40-14:25 Budapesti Savoy Társulat

15:00-16:00 Boridalok trió

16:10-16:55 TAZE Tánc Sportegyesület

17:15-18:00 SZFE & Operettszínház fiatal művészeinek műsora híres mese- és rajzfilmdalokkal

18:15-18:45 Orbán Rudi

Május 25., vasárnap 11:00-19:00

11:00-11:45 Aranyszamár Színház: Ágacska

12:10-12:50 MalteserZ Jazz Band

13:30-14:20 Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncert

14:30-14:50 Engel-Iván Lili: Zenei utazás

15:10-15:50 Melankolia együttes

16:00-16:30 Tóth Abigél

16:30-17:30 Artist Company – Interaktív gólyalábas műsor

17:30-19:00 Oláh Gergő és zenekara

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×