Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
121730.22
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Facebook/Balatoni Kör

Már nem szezonban, hanem négy évszakban gondolkoznak a Balatonnál

Minél több emberrel el kell hitetni, hogy az év bármelyik időszakában érdemes eltölteni egy-egy hétvégét a Balatonnál, és ha sikerül megváltoztatni azt a vélekedést, hogy a Balaton csak a fürdésre jó, akkor megnyerjük ezt a csatát – mondta az InfoRádióban a Balatoni Kör elnöke, Pach Gábor.

Első alkalommal rendezett Gasztro Évadnyitót a Balatoni Kör Tihanyban. Az egész napos rendezvényen sok minden más mellett az is kiderült, mely pincék borai jelenhetnek meg idén BalatonBorként és Hegyborként. A régiós összefogást erősítő egyesület jelképesen és hagyományteremtő szándékkal megterítette a Balaton asztalát a vár­ható 2025-ös turisztikai kínálattal, valamint helyi borokkal, sajtokkal, sörökkel, pálinkákkal és egyéb delikátesz termékekkel. Az évadnyitóra készítettek egy különleges, Balaton alakú asztalt is, amellyel az egyesület új jelmondatát illusztrálták, ami a következő: a Balaton a mi asztalunk.

A Balatoni Kör elnöke az InfoRádióban elmondta: a tizenegy éves egyesület termék-előállító tagjai már elég régóta időről időre felvetették, hogy a tavasz elején kellene tartani egy évadnyitó gasztronómiai rendezvényt. Egyfajta iránytűt szeretnének nyújtani a vendéglátósoknak, hogy minél több helyi termék jelenjen meg a kínálatban, ugyanis a régióba látogató vendégek igénylik a jó minőséget. Pach Gábor úgy fogalmazott, „rengeteg csodálatos dolgot állítanak elő” a Balatonnál, és arra szeretnék ösztönözni a térségben található vendéglátóipari egységeket, hogy legyenek partnerek abban, hogy a helyi termékek még nagyobb teret nyerhessenek, még több ember megismerhesse, megkóstolhassa a különlegességeket.

Az egyesület vezetője azt gondolja, az évadnyitó egy nagyszerű alkalom volt arra, hogy egy kicsit az összefogás irányába tereljék a vendéglátósokat és a szolgáltatókat, amelyek a régió gasztronómiai értékeit és a minőségi vendéglátást igyekeznek képviselni. Mint fogalmazott, nem véletlen, hogy nem szezonnyitó, hanem évadnyitó elnevezést használnak, mert

egyre többen azonosulnak azzal a gondolkodásmóddal, hogy a Balaton négy évszakos úti cél legyen a vendégek, turisták számára.

Ennek szellemében sok vendéglátóipari egység nemcsak a főszezonban van nyitva, hanem az év más időszakaiban is.

Pach Gábor már több mint harminc éve él a Balatonnál, és felidézte, hogy amikor odakerült, a kisebb településeken a nyár kivételével zárva voltak az éttermek és az élelmiszerboltok, most már azonban szinte egész évben pezseg az élet a térségben. Az éghajlatváltozás miatt ma már kevés az esély arra, hogy a Balaton télen befagy, de azért még az idén is sok helyen várták korcsolyapályák, műjégpályák a téli sportok kedvelőit. A Balatoni Kör elnöke hozzátette: az elmúlt hónapokban a hidegebb idő ellenére nagyon jók voltak a hétvégi látogatószámok. Úgy véli, erre lehet alapozni, és ha tartós marad az aktív, sportosabb szemlélet, akkor a jó idő beköszöntével például túrázással, kerékpározással is ki lehet egészíteni a Balaton környékére tervezett programokat. „Ezzel együtt ha nem szakad az eső, akkor télen is optimális kirándulóhely a Balaton, ahol tényleg nem csak nyáron van nagy élet. Reméljük, ezt egyre többen felismerik majd” – jegyezte meg az egyesületi elnök.

Fotó: Balatoni Kör Facebook-oldala
Fotó: Balatoni Kör Facebook-oldala

Mint mondta, alapfilozófiája szerint a balatoni éttermeknek, boltoknak kötelességük nyitva lenniük egész évben, és ha ebben nem lesz ellenkezés, hanem a vendéglátósok döntő többsége tartja magát ehhez a szemlélethez, akkor előbb-utóbb jönni fognak a vendégek szép számban. Pach Gábor szerint azonban mindehhez ötletgazdag, kitartó kommunikációra is szükség van, mert valahogy meg kell győzni az embereket arról, hogy a Balaton nem csak nyáron és az ősz elején egy csodálatos hely. „El kell hitetnünk minél többekkel, hogy érdemes az év bármelyik időszakában eltölteni egy-egy hétvégét a Balatonnál, és

ha meg tudjuk változtatni azt a vélekedést, hogy a Balaton csak a fürdésre jó, akkor megnyerjük ezt a csatát”

– fejtegette a Balatoni Kör elnöke.

A négy évszakos jelenlétben „jobban állnak” a nagyobb települések, ahol több a szolgáltatás és modernebb, sokrétűbb infrastruktúra épült ki. Pach Gábor elmondta: az olyan „divattelepülések”, mint például Siófok, Balatonfüred, Keszthely vagy Badacsonytomaj nagy előnyre tettek szert a többiekkel szemben, de úgy véli, hogy a Balaton számos pontján „van befogadókészség a nyugalomra, a békére, a barátságra, a szeretetre és arra a vendéglátás-központúságra is, amit egyébként nemcsak a Balatoni Kör, hanem más egyesületek, szervezetek és közösségek is képviselnek”. Pach Gábor alapvetően optimista a jövőt illetően, és reméli, hogy egyre több vendég érkezik a Balatonhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×