Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megvan, mikortól lehet lakáscélra feltörni a nyugdíjpénztári megtakarítást

Adómentessé teszik ezt a lehetőséget, de még várni kell.

Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosa az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) éves Pénztárkonferenciáján hétfőn azt mondta, hogy "2025 január elsejétől,

egyszeri, egy évre szóló intézkedés keretében adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, ha valaki az összeget lakáscélra – vásárlásra, felújításra vagy hiteltörlesztésre fordítja".

A hvg.hu tudósítása szerint az is kiderült, hogy az adómentességnek nem lesz felső kortlája. Az egyszeri intézkedés sikerét/kudarcát majd értékelik, a folytatásról azután döntenek.

A szakember szerint – konzervatív becslés alapján – átlagosan 60 millió forintos lakásokkal és 15 százalék körüli önrésszel számolva ez az akció 30 ezer körüli lakástranzakciót jelent majd jövőre, míg tavaly az országban összesen 18 647 új lakás épült.

Kovács szerint a cél a megfelelő működés, nem a lehetetlen helyzetek teremtése: van részükről fogadókészség az ÖPOSZ egyes javaslataira, például a maximált tranzakciószám és kifizetési határidő megállapítása.

Az Economx szerint a kormány azt szeretné elérni, hogy a nyugdíjcélú megtakarításokból 300 milliárd forint kerüljön át lakástranzakciókra. Ez az összeg igen jelentős, hiszen 2142 milliárd forint van most az önkéntes nyugdíjpénztári befektetésekben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×