Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
324.85
bux:
144677.69
2026. október 14. szerda Helén
Homokzsákot töltő önkéntesek a dunai árvízi védekezésnél Neszmélyen 2024. szeptember 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Még nagyobb a baj, meglépte az E.ON, amit muszáj volt az árvíz miatt

Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági áramlekapcsolások.

Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON - tájékoztatott a cég közleményben. Azt írják, hogy "ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot.

Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások.

Az Inforádióban Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport vállalti kommunikációs vezetője arról is beszélt, hogy ezeken a helyeken már jellemzően nincsenek lakók, őket korábban kitelepítették.

Azt is közölték, hogy a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.

Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást.

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×