Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szavazólapok az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a főváros a VII. kerületi Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskolában kialakított szavazókörben 2024. június 9-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Medián: csak két párt jutna be a parlamentbe, ha most lennének az országgyűlési választások

A választani tudó biztos szavazók körében négy százalékra csökkent a Fidesz-KDNP előnye a Tisza Párttal szemben – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Hann Endre, a közvélemény-kutató cég vezetője az InfoRádióban elmondta: más pártok támogatottsága nem éri el az öt százalékot, ezért egyre inkább úgy tűnik, hogy a kétpárti berendezkedés felé tart a magyar belpolitika, ami a legérzékenyebben a DK-t és a Mi Hazánkot érintheti.

Miközben a teljes szavazókorú népességben a Fidesz-KDNP támogatottsága július óta minimálisan, mindössze két százalékponttal 43 százalékra csökkent, addig a Tisza Párt már 39 százalékon áll, ami két hónap alatt csaknem tíz százalékpontos erősödést jelent – derül ki a Medián legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatásából, melyet a HVG megbízásából szeptember első hetében, ezer ember telefonos megkérdezése alapján készítettek.

Hann Endre, a közvélemény-kutató cég vezetője az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy „drámaian tovább szűkült” a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt közötti különbség, olyannyira, hogy a választani tudó biztos szavazók körében ez a különbség már csak négy százalékpont. Mint mondta, ugyan a kormánypártok előnye nem hibahatáron belüli, de a legutóbbi felmérésük alapján „nagyon szoros a versenyfutás” a jelenlegi két legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt között.

A Medián kutatása szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor a jelenlegi parlament egyetlen ellenzéki pártja sem jutna képviselői mandátumhoz. Hann Endre elmondta: már korábban is megfigyelhető volt, és a friss adatok ismeretében jelenleg is tart még az a tendencia, hogy a Tisza Párt elsősorban a többi ellenzéki párttól szipkáz el szavazókat. Hozzátette: most már ott tart ez a folyamat, hogy az ötszázalékos küszöb elérése is komoly nehézséget jelenthet a többi pártnak, köztük a Mi Hazánknak és a Demokratikus Koalíciónak is.

Hann Endre közölte: előrejelzésük szerint ha most lennének a választások, két nagy párt küzdene meg egymással a győzelemért, és csak a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt jutna parlamenti mandátumokhoz.

„Nagy lépéseket teszünk a kétpárti berendezkedés felé, ami legsúlyosabban talán a Demokratikus Koalíciót érinti, hiszen Gyurcsány Ferenc pártja a választani tudó biztos szavazók körében csak három százalékon áll jelenleg”

– jegyezte meg a közvélemény-kutató cég vezetője. A Medián júliusban még kilenc százalék feletti eredményt mért a DK-nak.

A Medián adatai alapján a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szintén három, míg a Mi Hazánk – júliushoz képest három százalékot visszaesve – négy százalékot kapna a választani tudó biztos szavazóknál, a többi pártnak ennél is kisebb a támogatottsága.

A teljes szavazókorú népességből a Fidesz-KDNP-re 30, a Tisza Pártra 25, a Mi Hazánkra és az MKKP-re 4-4, a Jobbikra és a DK-ra 2-2, a Momentumra 1, egyéb pártokra összesen 4 százalék szavazna, míg 30 százalék nem szavazna vagy nem tudja, hogy kire voksolna.

A választani tudók között a következő sorrend alakult ki szeptember elején a Mediánnál: Fidesz 43, Tisza Párt 36, Mi Hazánk 5, MKKP 5, DK 3, Jobbik és Momentum 2 százalék.

A Závecz Research augusztus végén azt mérte, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 26, míg a Tisza Párté 20 százalékos, ami az intézet közlése szerint azt jelenti, hogy a kormánypártnak nagyjából félmillióval több szavazója volt a nyár végén, mint Magyar Péter pártjának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×