eur:
396.63
usd:
370.31
bux:
69823.62
2024. június 17. hétfő Alida, Laura
Nyitókép: képernyőkép: Időkép.hu videó

Ezt a csodát tavaly már megcsinálta a Balaton

A hétvégére egy centivel nőtt a Balaton vízszintje.

120 centire emelkedett a Balaton vízszintje a hétvégére. Ebben az időszakban ez már nem megszokott, általában május elejéig tart ez a folyamat.

Tavaly szeptemberben volt hasonló, szokatlan folyamat. Akkor azt írtuk, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján elérhető adatok szerint a tó jelenleg (szeptember 1-jén) 102 centis, ami egy centis emelkedést jelentett. Magyarán nyár végén, amikor apadni szokott, pont ellentétes folyamat zajlott. Sőt, 2023 májusában a 116 centis szintnél arról írtunk, hogy lassan kiönt a Balaton. Nem csoda, hogy utána nem sokkal elkezdték apasztani a tavat és ez tette akkor lehetővé, hogy megnyissák a Sió-zsilipet, így a Bahart hajói ks kompjai, több év várakozás után, felússzanak a tóra.

Idén is már sokáig nyitva volna a felújított zsilip. A Balaton ugyanis tavasszal már 125 centiméter felett is járt. ami jóval a meghatározott téli üzemszint felett volt. Január végén nyitották meg és az "óvatos" vízeresztés április 24-ig tartott.

Azóta már volt a vízszint 119 centi is, most ez hízott vissza 120-ra. Mindez kedvező, hiszen 2023-ban is nagyjából ekkora víztömeggel várta a nyarat a magyar tenger.

Címlapról ajánljuk

Honvédelmi államtitkár: a digitális szuperhatalmak támogatása nélkül már két éve kapituláltak volna az ukránok

Korábban átlagban 3-6 hónap telt el egy új harceszköz bevetése és az ellene való hatékony védekezés között, viszont az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan csökken ez az időintervallum – mondta Barthel-Rúzsa Zsolt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.17. hétfő, 18:00
Fürjes Balázs a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja
Gyulay Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×