Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A Fidesz-KDNP pártszövetség eredményvárójának helyszíne Budapesten, a Millenárison az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én.
Nyitókép: MTI/Beliczay László

Tetemes mínuszban zárta a múlt évet a Fidesz

A csütörtöki Hivatalos Értesítőben közzétette 2023-as pénzügyi kimutatását a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A kimutatásban a félmillió forintot meghaladó adományt nyújtó személyek nevét is közzétették.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csütörtökön közzétette 2023. évi pénzügyi kimutatását a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint, a Hivatalos Értesítőben.

Tagdíjakból 2023-ban 288 millió forint gyűlt össze. A központi költségvetésből származó támogatás mértéke kicsivel több mint egymilliárd forint volt. Ehhez adódott hozzá a párt országgyűlési képviselőcsoportjának nyújtott 574 millió forint állami támogatás, valamint 52 millió forint egyéb hozzájárulás és adomány. A pártnak emellett 199 millió forint egyéb bevétele is volt. Az összes bevétel a gazdasági évben így 2 milliárd 127 millió forint lett – idézi az Index.

A párt 160 millió forintot fordított „egyéb szervezetek” támogatására, 1 milliárd 900 millió forintra rúgtak a működési kiadások, 11 és fél millió forintot fordítottak eszközbeszerzésre. A politikai tevékenység kiadása 1 milliárd 277 millió forintot, míg az egyéb kiadások öt és fél millió forintot értek el. Így a párt összes kiadása meghaladta a 3 milliárd 355 millió forintot. Összesítésként elmondható, hogy

a Fidesz 2023-ban 1,2 milliárd forintos veszteséget hozott össze

– olvasható

A kimutatásban ismertették azoknak a nevét, akik 500 ezer forintot meghaladó adománnyal járultak hozzá a párt bevételeihez.

A lista alapján:

  • Bocskor Andrea: 1 246 911 forint;
  • Deli Andor: 1 191 170 forint;
  • Deutsch Tamás: 4 184 132 forint;
  • Juhász Gyuláné: 600 000 forint;
  • Kósa Árpád: 1 360 267 forint;
  • Lezsák Sándor: 717 000 forint;
  • Nyitrai Zsolt: 550 000 forint;
  • Pócs János: 2 983 030 forint;
  • Soós Pál: 600 000 forint;
  • Szabó Tünde: 555 647 forint;
  • Tetlák Pál: 650 000 forint;
  • Tetlák Pálné: 650 000 forint;
  • Tóth József: 1 000 000 forint adománnyal segítette a Fideszt.
Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×