Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
314.42
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Mentik a szaldóból kieső napelemeseket

A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban.

Lantos Csaba hozzátette, az ebbe a körbe tartozóknak is

lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni,

így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot.

Azt mondta, a Napenergia Plusz programban már több mint 28 ezren előregisztráltak, mostanáig több mint 15 ezer támogatási kérelem érkezett be a napelem és az ehhez tartozó zöldenergia-tároló egység, azaz akkumulátor telepítésére.

Ismertetése szerint már működik 6100 megawattnyi naperőművi kapacitás, amit eredetileg 2030-ra terveztek.

A hozzávetőleg 3500 ipari létesítmény mellett ez körülbelül 260 ezer háztartási kiserőművet jelent.

Úgy fogalmazott, az új szisztéma kevésbé kedvezőbb, mint korábban volt. A rendszer abban a formában fenntarthatatlanná vált, a betáplálás lehetősége egy ideig elérhetetlen is volt, ám a fejlesztések felpörgetésével mostanra 93 százalékban ismét lehet csatlakozni a kiserőművekkel is. A változás ugyanakkor arra is ösztönöz mindenkit, hogy amit termel, saját maga helyben fogyassza is el - fejtette ki.

Mivel az ország importra szorul, az energiahordozók világpiaci ára pedig drasztikusan megugrott, hétmilliárdról tizenhét milliárd euróra nőtt a "számlánk".

Szerinte az ország földrajzi adottságai miatt a teljes energiaszuverenitáshoz "csoda kellene", ám törekedni kell az arány jelentős csökkentésére. Ez a kormány határozott célkitűzése - húzta alá.

Kiemelte, a második paksi erőmű működése után valóban elkövetkezhet az, hogy Magyarország elektromos áramból önellátó lesz, azzal együtt, hogy "lesznek olyan időszakok, amikor importálunk és lesznek olyanok, amikor exportálunk".

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×