Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Veres Pál polgármester beszédet mond a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház jubileumi díszelőadása előtt a színházban 2023. augusztus 24-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Elmondta Miskolc polgármestere, miért nem indul újra

Lapok már beszámoltak a hírről, most a városvezető részletezte indokait.

Mint arról az Infostart is beszámolt, nem indul újra Miskolc polgármesteri címéért Veres Pál. Most a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből kiderült, családi és egészségi okok miatt döntött így.

A város önkormányzatának vezetője (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-MMM-Velünk a Város) döntéséről beszámolva úgy fogalmazott, mindig próbálta megtalálni az egyensúlyt saját élete, családja és munkája között, azonban az elmúlt években szerettei többször voltak a "második helyen, mint az elsőn".

Döntéséhez emellett az is hozzájárult - tette hozzá -, hogy a többi között iskolaigazgatóként, oktatási szakértőként és polgármesterként eltöltött huszonhét év az egészségét is jelentősen "koptatta".

Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, mozgalmas négy és fél év van mögötte, hiszen - mint írta - egy nehéz helyzetű várost örökölve álltak helyt az önkormányzattal a pandémia, a költségvetési elvonások, a kormányzati megszorítások, a növekvő alapkiadások és energiaárak mellett.

Jelezte, azt vallotta, hogy a "civil kurázsi, a pártonkívüliség adta szabadság" hasznára lehet a városnak. Büszke arra - tette hozzá -, hogy volt ereje helytállni az elmúlt hónapokban is, és vissza tudta verni a "legsötétebb politikai támadásokat, a külső és belső ellenségeket".

A polgármester azt kívánta, a város következő vezetője olyan legyen, akinek Miskolc a fontos és nem a hatalom, és "aki az, aminek mondja magát".

Veres Pál bejegyzésében kitért arra: kitölti polgármesteri mandátumát, amelynek lejárata után is számíthatnak rá a helyiek a "városát szerető, és érte tenni akaró miskolci polgárként".

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×