Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hivatalában 2020. január 28-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Tanúként hallgatta meg az ügyészség Magyar Pétert

Négy órát töltött a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen Magyar Péter. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje a Schadl-Völner ügyről beszélt az őt meghallgató ügyészeknek, majd pedig a sajtónak.

Szerda délelőtt tanúként hallgatta meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férjét. A több mint négyórás meghallgatás után a jogász, aki március 15-én politikai mozgalmat indított, azt mondta, két, korrupciós gyanút megfogalmazó Facebook-posztja miatt idézte be a nyomozóhatóság.

A meghallgatás után Varga Judit volt férje azt mondta, közölte az ügyészekkel, hogy a Schadl György és Völner Pál bukását okozó vesztegetési ügyben a kormánynak még a gyanúsítottak őrizetbe vétele előtt tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés folyik, és erről tájékoztatták már akkor, fél évvel a meggyanúsítása előtt Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettest is.

Magyar Péter az ügyészség épülete előtt azt is állította, hogy "Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat, ami annyit jelent, hogy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásították benne a dolgokat". Ezzel kapcsolatban azt is kijelentette, hogy az állításait hangfelvételekkel tudja bizonyítani, amelyeken több kormánytag is szerepel, de azt nem mondta meg, hogy kik. Állítása szerint a hangfelvételek hónapok óta rendelkezésére állnak, és ő készítette őket a családja védelme érdekében.

Március 26-ra újabb tanúkihallgatásra hívták be, ígérete szerint akkor bemutatja majd az ügyészeknek a rendelkezésére álló bizonyítékokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×