Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: pixabay.com

Amit a 2024-s ADAC nyárigumi-tesztről tudni érdemes (x)

Aki idén tervez nyári gumit venni, biztosan nagyon várta már a nemzetközi abroncstesztek eredményeit, melyek közül az ADAC 2024-es nyárigumi-eredményei már nyilvánosságra is kerültek. Lássuk, miért érdemes egyáltalán a tesztek minősítéseit figyelni, illetve, mely nyári abroncsok bizonyultak idén a legjobbnak az ADAC szerint.

Miért érdemes a tesztek alapján vásárolni nyári gumit?

Amikor nyári abroncsot keresünk az autónkra, akkor érdemes első lépésben méret alapján szűrni. A döntés persze így sem könnyű, mert meglehetősen széles termékpalettával találkozunk. Ha pedig megnézzük a mintázatok leírását, akkor pedig szembesülnünk kell azzal, hogy minden gyártó csupa jót mond az abroncsáról. A vásárolói vélemények még talán segíthetnek nekünk, de ezekkel meg az a gond, hogy több lesz a negatív tapasztalat, hiszen az emberek szívesebben panaszkodnak egy abroncsról, mint mondják el, hogy milyen elégedettek vele.

A nemzetközi abroncstesztek viszont segíthetnek objektív képet alkotni a nyári gumikról, hiszen a tesztelők független véleményt mondanak, és az alapján adják a minősítéseket, amit az adott abroncs esetén tapasztaltak. Tény persze, hogy nem minden mintázat és méret kerül tesztelésre minden évben. Ugyanakkor, ha egy abroncs adott méretben jól teljesít, akkor sejthető, hogy más méretben is hasonló teljesítményt várhatunk tőle. És bár a mintázatok esetében kevesebb abroncsot vizsgálnak, mint amennyi piacra kerül, de az eredmények még így is jó támpontot adhatnak arról, hogy mely márkák és mintázatok érdemlik ki a figyelmünket.

Teszteredmények, avagy mely nyári abroncsokat érdemes választani?

Február végén nyilvánosságra került az ADAC nyárigumi-teszt eredménye, így akik idén szeretnénk új nyári gumit vásárolni, mindenképp célszerű, ha tájékozódnak az eredményekről. A 2024-es ADAC nyárigumi-teszten a 215/55 R17 méretű abroncsokat vizsgálták, melyek elsősorban az alsó középkategóriás SUV-ok és néhány középkategóriás autó kedvelt mérete. Az idei teszten vezetésbiztonság és a környezeti egyensúly is a vizsgálati szempontok közé került, lássuk, mely abroncs teljesítettek a legjobban – írja a Gumiabroncs.

A 16 vizsgált abroncs között idén nem volt olyan mintázat, amely elégtelen minősítést kapott volna. Az első három helyen, „jó” minősítéssel a Continental, a Michelin és a Kumho mintázata végzett. A legjobbnak a Continental PremiumContact 7 bizonyult, mögötte alig lemaradva a Michelin Primacy 4+ végzett a második helyen, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a középkategóriás Kumho Ecsta HS52 „állhatott” fel. Összességében mind a három mintázat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és minden fenntartás nélkül bátran választható.

A középmezőny meglehetősen szélesre sikerült, Debica Presto UHP 2, a Dunlop Sport Maxx RT2, Bridgestone Turanza 6, a Fulda SportControl 2, a Hankook Ventus Prime4, a Goodyear EfficientGrip Performance 2 és a Falken Ziex ZE 310 EcoRun is megfelelőnek bizonyultak.

(x)

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
„Az emberiség életével játszanak" – Egyre erősödik a folyamat, amitől az AI-kutatók a leginkább félnek

„Az emberiség életével játszanak" – Egyre erősödik a folyamat, amitől az AI-kutatók a leginkább félnek

A vezető mesterséges intelligencia-vállalatok – az Anthropic, az OpenAI és a Google DeepMind – egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy AI-rendszereik már jelentős szerepet játszanak a következő AI-generáció fejlesztésében. Az Anthropic szerint kódbázisuk több mint 80 százalékát már a Claude írja, és a kutatási munka egyre nagyobb hányadát végzik önállóan AI-ügynökök. A rekurzív önfejlesztésnek (recursive self-improvement) nevezett mechanizmus miatt az iparág több prominens szereplője – köztük az Anthropic vezérigazgatója és az OpenAI kutatási vezetője – a fejlesztések lassítását sürgeti, mivel szerintük az ellenőrzési és biztonsági képességek nem tartanak lépést a gyorsuló fejlődéssel. A kritikusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a látványos számok mögött egyelőre inkább gyorsabb kódolás áll, mint valódi autonóm önfejlesztés, és a nyílt végű kutatási feladatokban az AI-ügynökök még jelentősen alulteljesítenek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×